Sötét mód ikon
2026 július 04
A dízelbotrány miatt hívja vissza 15 ezer autóját a Renault

A dízelbotrány miatt hívja vissza 15 ezer autóját a Renault

A probléma csak a Capturt érinti

A Renault megerősítette, hogy 15 ezer gépkocsinál hibát észleltek a környezetszennyezési rendszerben, ezért visszahívják őket, ám azt is közölte, hogy a folyamat már november elején megkezdődött.

„Júliusban észleltük, hogy beállítási hiba történt. A hibát kijavítottuk szeptember elején és a járművek visszahívása folyamatban van” – mondta Gaspar Gascon Abellan, az autógyár motorfejlesztési igazgatója.

Kiemelte, hogy a probléma csak a Captur Franciaországban és Európában forgalmazott, de még eladás előtt álló 110 lóerős dízelváltozatát érinti. „Az új autóknak meg kell felelniük a normáknak” – hangsúlyozta a miniszter, aki szerint „a dolgokat gyorsan meg lehet oldani, mert a motorok rendes beállításához egy fél nap elég”.

Kiemelkedően rossz eredmények

A Volkswagen autógyár károsanyag-kibocsátási botrányát követően Franciaországban a kormány kezdeményezésére szeptember végén kezdődtek véletlenszerű tesztelések az országban forgalmazott valamennyi márkájú gépkocsiból mintegy százon, hogy ellenőrizzék, betartják-e a környezetvédelmi előírásokat.

A teszteket végző független bizottság múlt héten közölte, hogy a Renault esetében a vizsgálatok különösen rossz eredményekkel zárultak, de csalást lehetővé tévő szoftverekkel egyik jármű sem volt felszerelve. Az autógyár ígéretet tett arra, hogy „technikai tervet” dolgoz ki annak érdekében, hogy a járműveinek károsanyag-kibocsátása valós körülmények között is az engedélyezett értékek alatt maradjon. Ugyanakkor azt is közölte, hogy a Captur esete egyedi, és a többi típus kibocsátása nem haladja meg az engedélyezett értékeket.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.