2024 május 27

BörzeZárás 2024. február 13. – Felülteljesített a magyar részvénypiac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 7,07 pontos, 0,01 százalékos csökkenéssel, 64 756,50 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 9,1 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével csökkentek az előző napi záráshoz képest.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta, hogy kedden a magyar részvénypiac felülteljesített a nemzetközi tőzsdékhez képest, köszönhetően az OTP erősödő árfolyamának, a forgalom átlag alatti volt. Kiemelte, a vezető részvények közül egyedül az OTP tudott emelkedni, a bank hétfőn zárás után jelentette be részvény-visszavásárlási programját, és ez támaszt adott a nap folyamán a részvény árfolyamának.

Megjegyezte, az OTP tudta visszatartani a BUX-ot a nagyobb mértékű csökkenéstől.

Az Equilor elemzője kifejtette, kedden elromlott a nemzetközi befektetői hangulat a délután közzétett, a vártnál magasabb amerikai inflációs adat miatt. Ez alapján feltételezhető, hogy az amerikai jegybanknak tartósan magasan kell tartania a kamatokat, ez a részvénypiacokra negatívan hat. A Mol 20 forinttal, 0,69 százalékkal 2880 forintra csökkent, 503,3 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 280 forinttal, 1,68 százalékkal 16 970 forintra erősödött, forgalmuk 6,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 0,77 százalékkal 771 forintra esett, forgalma 138,0 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 190 forinttal, 1,94 százalékkal 9610 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 5635,09 ponton zárt kedden, ez 26,42 pontos, 0,47 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.