2024 április 20

Kuba megválna a pesotól

A kettős valutarendszert 1994-ben vezették be Kubában a Szovjetunió bukása miatt bekövetkezett gazdasági válság hatására. A rendszer lényege az volt, hogy Kuba külföldi valutát tudott szerezni a nemzetközi kereskedelemhez, miközben a gazdaság nagyobb részét elszigetelte a szabadpiaci hatásoktól.

Jelenleg Kubában a turisták használhatják a konvertibilis pesot, aminek árfolyama megegyezik a dolláréval, de az átlag kubaiak normál pesoja (CUP) csak 4 centet ér. A rendszer előnyt jelent a turisztikai iparágban kubaiaknak, és több terméket csak olyan állami boltban lehet megtalálni, ahol csak a konvertibilis pesot fogadják el fizetőeszközként.

Senkit nem érhet hátrány a beváltáskor

„Az embereket, akiknek konvertibilis pesojuk van, akár a bankokban, akár otthon, nem éri majd semmilyen pénzügyi hátrány, amikor megszűnik a kettős monetáris rendszer” – mondta Marion Murillo.

Többek szerint a kettős valutarendszer a kubaiak közti egyenlőtlenség egyik szimbóluma lett, ezért is kell megszüntetni. Kezdetben viszont ha eltörlik a konvertibilis pesot, az eddig CUC-ben jegyzett termékek ára nem változik majd azonnal, tehát továbbra is elérhetetlen marad a lakosság többsége számára.

Kubai lapok már cikkeztek erről, de Marion Murillo bejelentése volt a kormány részéről az első hivatalos elismerése annak, hogy változások lesznek a kettős valutarendszerben. Az elnökhelyettes azt nem közölte, hogy mikor kezdik meg a reformokat.