2024 május 12

EKB, MNB és gyorsjelentések – erre figyelj a héten!

Az előttünk álló napok meglehetősen izgalmasnak érkeznek idehaza, illetve a kinti piacok tekintetében is. Érkezik ugyanis az MNB és az EKB kamatdöntése is, emellett pedig számos vállalat teszi közzé majd gyorsjelentését a következő kereskedési napok során. Mindezt egy meglehetősen ingatag befektetői hangulatban.

Nemzetközi piacok – EKB és jelentések

Hétfő délután az eurózónára vonatkozóan ismerhetjük meg az előzetes fogyasztói bizalmi indexet. Holnap délelőtt Németországból érkezik a feldolgozóipari, valamint a szolgáltatóipari beszerzési menedzser index, előbbi délután az Egyesült Államokra vonatkozóan is közlésre kerül. A nap nagyobb részében a gyorsjelentésekre figyelhetnek az abban érdekeltek, közzéteszi számait az Unicredit, a Puma, a General Electric, a Coca-Cola, a Visa, a Snap, a Microsoft, valamint az Alphabet is.

Szerdán 10 órakor a német IFO üzleti hangulatindexet publikálják, ezen kívül pedig érdekes lehet a Banco Santander, a Moody’s, a Facebook,, valamint a Deutsche Bank gyorsjelentése is. Csütörtökön 14:15-kor kerül sor az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntésére, ahol feszülten figyelheti a piac a jegybankárok kommunikációját. Kicsit később szokásosan közlik az amerikai munkanélküli segélykérelmek számának változását, és az előzetes amerikai GDP adatot is. Ezen a napon jelent a BNP Paribas, a Mercedes-Benz, a HelloFresh, a Mstercard, a Volkswagen, az Intel, a Ford Motors és az Amazon is. Pénteken az AbbVie gyorsjelentése, és a PCE maginfláció lehet érdekes az USA-ból.

Haza piac – rövid hét, jegybankkal

Ma zárva tart a magyar tőzsde az ünnepnap miatt. Holnap 14 órakor kerül sor a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatdöntő ülésére, a forint szempontjából is érdekes lehet a jegybankárok döntése az irányadó rátáról és a hozzá kapcsolódó kommunikáció is. Péntek reggel pedig a magyar munkanélküliségi adat lehet érdekes, amely képet adhat a gazdaság állapotáról is ebben a tekintetben.

Forrás: Erste Gazdasági Naptár

Címlapkép forrása: Shutterstock