2024 április 25

Némiképp nőttek az amerikai termelői árak

Elemzők által vártnál jelentősebben nőttek az amerikai termelői árak januárban a decemberi csökkenés után, ami annak a jele, hogy a gazdaságra továbbra is inflációs nyomás nehezedik.

Az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a U.S. Bureau of Labor Statistics pénteken azt közölte, hogy januárban havi szinten a termelői-árindex 0,3 százalékkal emelkedett decemberrel összevetve, amikor 0,1 százalékos csökkenést jegyeztek fel. A januári adat egy három hónapon át tartó termelői-árcsökkenésnek vetett véget. Éves szinten a termelői árak emelkedése 0,9 százalékra mérséklődött januárban a decemberi 1 százalékról. Elemzők havi szinten kisebb, 0,1 százalékos, éves összehasonlításban szerényebb, 0,6 százalékos termelői áremelkedéssel számoltak januárra.

Változékony élelmiszer-, energiaárak

A gyakran változékony élelmiszer-, energiaárakat nem tartalmazó termelői maginfláció éves összevetésben 2 százalékra nőtt a decemberi 1,7 százalékról és meghaladta a szakértők által becsült 1,6 százalékot. A termelői magárindex havi összevetésben az elemzők által várt 0,1 százalék helyett 0,5 százalék lett januárban a decemberi 0,1 százalékos csökkenést követően.

Az ipari termelői árak megbízhatóan jelzik előre a fogyasztói árak alakulásának trendjét, mivel közvetlenül megjelennek az áruk és szolgáltatások végső árában. Az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala, a U.S. Bureau of Labor Statistics kedden közzétett adatai szerint az Egyesült Államokban a fogyasztóiár-emelkedés mértéke éves összevetésben az elemzők által várt 2,9 százalék helyett 3,1 százalékra lassult januárban a decemberi 3,4 százalék után. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) által inkább követett, a kamat alakítása szempontjából különösen fontos, élelmiszer- és energiaárak nélküli maginfláció éves szinten az elemzők által várt 3,7 százalék helyett 3,9 százalék, 2021 májusa óta a legalacsonyabb volt december után januárban is – ismertette a távirati iroda.

A Fed inflációs célja 2 százalék

A Fed inflációs célja 2 százalék. Legutóbbi, decemberi kamatdöntő ülésén a Fed a piaci várakozásoknak megfelelően ismét nem változtatott az 5,25-5,50 százalékos irányadó dollárkamat-tartományon. A Fed a 2022 márciusában 0,00-0,25 százalékról indított tíz egymást követő kamatemelés után idén júniusban tartott először szünetet a monetáris szigorításban, legutóbb júliusban emelte a kamatot, 25 bázisponttal, szeptemberben, novemberben és decemberben pedig nem változtatott az irányadó dollárkamat-tartományon. Elemzők szerint a Fed még az év első felében kamatot csökkent, de amíg a többség korábban márciusra várta ezt a lépést, most már inkább május a valószínűbb időpont.