Németországban lassult az ipari termelői árak éves emelkedése decemberben
Németországban éves összevetésben lassult az ipari termékek termelői árának növekedése decemberben, amikor csökkentek a termelői árak novemberhez képest.
Németországban éves összevetésben lassult az ipari termékek termelői árának növekedése decemberben, amikor csökkentek a termelői árak novemberhez képest.
Oroszország külső adóssága az idén január elsején 381,8 milliárd dollár volt, 20,8 százalékkal (100,4 milliárd dollárral) alacsonyabb az egy évvel korábbinál.
Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
Londoni pénzügyi elemzők szerint több tényező – különösen a nagybani földgázárak meredek csökkenése – azt valószínűsíti, hogy a vártnál alacsonyabb lesz az idei infláció a közép- és kelet-európai EU-gazdaságokban, miközben viszonylag erőteljes marad a közvetlen külföldi tőkebefektetések (FDI) beáramlása.
A Wizz Air törökországi járatokkal bővíti a magyarországi kínálatát a következő hónapokban – közölte a légitársaság csütörtökön az MTI-vel.
Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke csütörtökön megjegyezte, hogy az eurózóna inflációja még mindig túl magas, annak ellenére, hogy a legfrissebb jelentések havi szinten már csökkenést mutatnak.
Az eurózónában kisebb lett az esélye a recesszió bekövetkeztének a korábban várthoz képest, a gazdaság 0,5 és 1 százalék között növekedhet idén; Magyarországon 2023-ban 1 százalékos bővülés várható – közölték a Raiffeisen Bank elemzői online tartott sajtótájékoztatójukon csütörtökön.
Mátrai Károly az MVM Csoport vezérigazgatója 2023. január 23-ától, ezzel együtt a nemzeti vállalatcsoport igazgatósága is megújul – tájékoztatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) az MTI-t csütörtökön.
Európa az enyhe télnek köszönhetően elkerüli idén a recessziót, azonban a kilátásokat nagyban meghatározza a gázár alakulása – ismertették az Equilor Befektetési Zrt. elemzői csütörtöki sajtóbeszélgetésen Budapesten.
Gyengüléssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
Kanada is bejelentette, hogy 200 páncélozott járművet küld Ukrajnának
Csehországban tavaly éves összehasonlításban 10,2 százalékkal 1,218 millióra nőtt az autógyártás – jelentette a cseh autóipari szövetség szerdán közleményben.
A Világbank előrejelzése szerint a román gazdaság várhatóan 2030-ig folyamatosan nőni fog – jelentette ki kedden Nicolae Ciuca román miniszterelnök, aki a Romániában befektető külföldiek tanácsa fennállásának 25. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen vett részt. Kifejtette, hogy 2000-től tavalyig nyolcszor fordult elő, hogy Romániának volt a legnagyobb gazdasági növekedése az Európai Unióban. Ez a növekedés meglátszik […]
Az Eurostat végleges adatai alapján decemberben az előzetes adattal megegyezően 9,2 százalékkal emelkedtek éves bázison a fogyasztói árak az euróövezetben, tovább mérséklődve az októberben 10,6 százalékon elért rekordról. Az euróövezeti inflációs ráta 9,2 százalékra csökkent decemberben az Eurostat végleges adatai szerint a novemberi 10,1 százalékról. Egy évvel korábban, 2021 decemberében 5,0 százalék volt az inflációs […]
Jelentősen javult a gazdasági hangulat Németországban a mannheimi ZEW gazdaságkutató intézet kimutatása alapján. A ZEW hat hónapra előretekintő gazdasági hangulatindexe (economic sentiment index, ESI) 16,9 pontra ugrott januárban a decemberi mínusz 23,3 pontról. Az elemzői várakozások átlagában mínusz 15 pont szerepelt. A mutató először tért vissza a pozitív tartományba 2022 februárja, az Ukrajna elleni orosz […]
Lassul az infláció Szerbiában, ami azt jelzi, hogy az ország fokozatosan halad kifelé a gazdasági válságból, amelybe önhibáján kívül került – hangsúlyozta Sinisa Mali pénzügyminiszter hétfőn a szerbiai közszolgálati televízióban (RTS). Kifejtette: a tavalyi év során fokozatosan nőtt az infláció, de novemberben és decemberben már stagnálás volt tapasztalható. Ugyanilyen mozgások voltak tapasztalhatók az Európai Uniónál, […]
Indexemelkedéssel nyitott szerdán a főbb európai értékpapírpiacok többsége. A tőzsdék kedden London kivételével nyereséggel zártak. A páneurópai Stoxx Europe 600 index 0,11 százalékkal kezdett magasabban, az EuroStoxx50 index 0,10 százalékkal emelkedett, Londonban 0,03 százalékkal nyitott magasabban az FTSE-100 index, Párizsban a CAC-40 index 0,04 százalékkal kezdett magasabban. A frankfurti DAX viszont 0,09 százalékos gyengüléssel nyitott. […]
Minimális gyengüléssel kezdték a keddi kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók. A londoni FTSE-100 index 0,13 százalékos, a frankfurti DAX30 index 0,03 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,05 százalékos csökkenéssel indította a napot. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 mutató 0,09 százalék mínuszban nyitott. Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 21 centtel (0,25 százalékkal) […]
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.