Az arannyal szerdán a 1672.50 – 1686.00 közötti sávban kereskedtek. Láthatóan az 1680 körüli ellenállásról többször visszapattant.
ARANYVÉLEMÉNY
A COMEX arany határidős kötések szerdán az ázsiai szakaszban megemelkedtek, az európaiban visszaestek, majd az amerikaiban ismét visszaemelkedtek a korábbi 1681 körüli szintre. A napon tehát két csúcs között egy technikai jellegű konszolidációt láttunk, vagyis az emelkedést sokan kihasználták az eladásra, azonban csalódniuk kellett, mert a vevők is megérkeztek és pozíciókat nyitottak. Az eredmény végül stagnálóvá vált.
A nemesfémek piaca csekély mértékű reakciót sem mutatott azokra az európai és USA statisztikai adatokra, amelyeket szerdán tettek közzé.
Az
eurózóna éves fogyasztói árindexe decemberben 2,2 % (november: 2,2 %), az
USÁ-ban 1,7 % (nov:1,8%).
Az
USA decemberi ipari termelése +0,3 % (nov: 1 %).
Németország központi bankja, a Bundesbank bejelentette, hogy Frankfurtba szállítja az eddig a New Yorkban tárolt német aranytartalék számottevő részét, és a Franciaországban tárolt teljes mennyiséget. A hazaszállítás fokozatosan történik. A Bundesbank lebecsüli a lépés jelentőségét, és azt hangsúlyozták, hogy a hazaszállítás nem a világméretű válsággal van összefüggésben vagy azért, mert az aranypiacon aktívabb szerepet kívánna játszani.
Valójában nem számít a Bundesbank magyarázkodása, nyilvánvalóan azért kerül sor a lépésre, mert kevésbé bízik a nemesfémeknek a német határokon kívül történő őrzésében. Mostanában sok piaci elemző és befektetési tanácsadó temeti az aranyat az egyéni befektetők befektetési eszközeként, a világ központi bankjai viszont hatalmas mennyiségű aranyat tartanak, sokan közülük jelenleg is felhalmozási fázisban.
Az US dollár némileg erősödött szerdán a korábbi shortok lezárásával. Rövid távon nem látható dolláremelkedés, ami segítheti az aranyat. Eközben a kőolaj emelkedett, mert csökkentek az USA tartalékai, ez szintén támogatja az aranypiacot.
Aranyártáblázat
Napi aranygrafikon
Heti aranygrafikon
Havi aranygrafikon
EUR/USD devizapáros alakulása



