2024 június 14

A román jegybank emelte idei inflációs előrejelzését

A román jegybank (BNR) 7,5 százalékra emelte az idei év végére várható inflációs előrejelzését, és kizárja annak a lehetőségét, hogy már az idén csökkentse a január óta 7 százalékos szinten tartott alapkamatot – közölte szerdai sajtóértekezletén Mugur Isarescu, a BNR kormányzója.

Májusban a BNR még 7,1 százalékon tartotta idei inflációs előrejelzését, amelyet februárban csökkentett jelentős mértékben (7 százalékra), azt követően, hogy tavaly novemberben még 11,2 százalékos fogyasztói árindexet prognosztizált a 2023-as év végére. A román jegybank 2024 végére most 4,4 százalékos inflációra számít. A jegybank második negyedévi monetáris jelentését ismertetve a kormányzó leszögezte: az alapkamat csökkentésével a BNR megvárja, amíg bizonyossá válik, hogy az infláció a mostani kamatszint alá csökken, ez pedig szerinte „ebben az évben kizárt”. Újságírói kérdésekre válaszolva Isarescu a kormány tervezett deficitcsökkentő intézkedéscsomagjára is kitért.

Rámutatott: csak az áfa, a jövedéki adó emelése vezet az infláció növekedéséhez. A jövedelemadók emelése ellenkező hatást is kiválthat, mert a vásárlóerő és így a kereslet csökkenését idézheti elő – magyarázta a BNR kormányzója. Isarescu elutasította azt az újságírói értelmezést, miszerint a jegybank jelentése „az infláció növekedésének veszélyére” figyelmeztetné az adóemelésekre készülő kormányt.

Kijelentette: a jegybank támogatja a kormány adókorrekciós, deficitcsökkentő terveit, ezek azonban olyan politikai döntések, amelyekbe a BNR nem szólhat bele. Úgy vélekedett: nem szerencsés adókkal „megpúpozni” a reálgazdaságot, másfelől egyetértett az IT-szektor és az építőipar adókedvezményeinek megvonására készülő bukaresti kormánnyal abban, hogy a „kiváltságokat” is fokozatosan ki kell vezetni, mert örökös fenntartásuk torzítja a piaci viszonyokat – idézte a román jegybank kormányzójának megállapításait a gazdasági sajtó.

Borítókép forrása: Shutterstock