Jpgtalanuln foglalták le az árukészletet
A Zsolnay Zrt. korábbi felügyelő bizottsági elnöke az újság szerdai cikke szerint elmondta, hogy a cég megbízásából panaszt nyújtott be, és az ennek nyomán született ügyészségi határozat indoklása kimondja: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által vélelmezett költségvetési csalásnak „nem tárgyi bizonyítási eszköze a kényszerintézkedéssel érintett zrt.-nek mint gazdasági társaságnak a saját tulajdonában lévő árukészlete, amely a vonatkozó jogszabályok szerint elkobzásnak és vagyonelkobzásnak sem lehet a tárgya”.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”96″]
Ez azt jelenti, hogy a Zsolnay Zrt.-nél jogtalanul tartottak házkutatást, és teljesen megalapozatlanul foglalták le a múlt hónapban az árukészletét. A döntés ellen fellebbezni nem lehet, így az árukészlet bűnügyi zárlatát az adóhatóságnak fel kellett oldania – mondta az ügyvéd.
Egyre szövevényesebb a Zsolnay-ügy
Háromszáz millió forintos kártérítési pert indított a pécsi önkormányzat a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-vel szemben a Fővárosi Törvényszéken egy 2014-ben történt vitatott ingatlanapport miatt – közölte Szabó Iván ügyvéd.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A Zsolnayban 19 százalékos kisebbségi részvénycsomaggal rendelkező pécsi önkormányzat jogi képviselője emlékeztetett arra, hogy a város és a főtulajdonos Bachar Najari által 2013-ban aláírt szindikátusi szerződésben a szír-svájci üzletember vállalta, hogy 500 millió forint tőkejuttatást nyújt a manufaktúrának.
A többségi tulajdonos az összegből 200 millió forintot készpénzzel, további 300 millió forintot pedig egy hajmáskéri – használaton kívüli lőteret és víztornyot tartalmazó – ingatlan apportálásával hajtotta végre.
Szabó Iván felidézte: az apport már akkor vitát váltott ki, ugyanis a Zsolnayban kisebbségi tulajdonos városi vagyonkezelő Pécs Holding Zrt. értékelése szerint az ingatlan csupán mintegy 40 millió forintot ért. Emiatt a pécsi önkormányzat korábban pert kezdeményezett, amit elvesztett, mert az akkori eljárás csak az apport szabályszerűségét vizsgálta, értékét nem – részletezte az ügyvéd.