Sötét mód ikon
2026 június 13
Villányban is kiemelkedő évet zárnak

Villányban is kiemelkedő évet zárnak

Átlagon felüli a mennyiség

„Abszolút jó évjáratot tudhatunk magunk mögött” – fogalmazott Nagy Gergely azzal kapcsolatban, hogy szinte teljesen véget értek a szüreti munkálatok a villányi borvidéken. Hozzátette, a bortermelők átlagon felüli mennyiségű termést szüreteltek a borvidék sajátosságát jelentő, karakteres vörösborokat adó kékszőlő fajtákból is.

Pontos adatokról azért nem tudott beszámolni, mert ezeket november 30-ig kell megadniuk a termelőknek, becslése szerint azonban 2014-hez képest 10-15 százalékkal több szőlő termett.

Hideg bármilyen növényvédelemnél többet ér

A bortermelők október második felében szüretelték a borvidék kiemelt fajtájának tekintett cabernet franc-t, amelyet idéntől „Villányi Franc” néven hoz forgalomba több helybéli pincészet. A borvidék jó minőségű területein a szőlő már a szokásosnál egy-két héttel korábban elérte az ideális érettséget – mondta Nagy Gergely.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A hegybíró tájékoztatása szerint egyedül a legkésőbbi időpontban, október végén szüretelt cabernet sauvignon fajta esetében nehezítette a munkát, hogy rövid időn belül körülbelül száz milliméter csapadék hullott a térségben. Nagy Gergely megjegyezte, a szőlő szerencsére nem sínylette meg a csapadékos hideg időjárást, amiben a gazdák megelőző növényvédelmi munkáinak is szerepe volt.

A hegybíró szerint a jelenlegi, az évszakhoz képest meleg időjárás nem okoz gondot növényvédelmi szempontból. A gazdák a szüret utáni időszakban úgynevezett lemosó permetezéssel próbálják elejét venni, hogy a kórokozók, kártevők megtelepedjenek a szőlőnövényen. Nagy Gergely a 2016-os évjárat szempontjából legfontosabbnak nevezte, hogy a tél folyamán faggyal járó tartós hideg legyen. „A hideg bármilyen növényvédelemnél többet ér a szőlőbetegségekkel szemben” – összegzett.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.