Így Veszprém városnak egy kiválasztott közterületekerül felújításra 2014 tavaszán a programot életre hívó Kereskedelmi Marketing Trendek Kft. és a programban résztvevő 7 építőipari cég (a Hörmann, a Mapei, a Fujitsu-Fisher klíma, a Ravak, a Rigips, a Creaton és az ELKO EP Hungary) részvételével. A felújítandó területet a szervezők az önkormányzattal közösen jelölik ki, amelyről már megkezdődtek a tárgyalások. A kezdeményezők azt tervezik, hogy a felújítást az önkormányzattal, közmunkások és a lakosok bevonásával, közösen

Hatalmas sikerrel zárult a „MegszépülAVárosom” program első – és egyben legfontosabb – lépése, a közönségszavazás. A kezdeményező hét építőipari cég (a Hörmann, a Mapei, a Fujitsu-Fisher klíma, a Ravak, a Rigips, a Creaton és az ELKO EP Hungary) a Kereskedelmi Marketing Trendek Kft. közreműködésével, szeptember óta várta a lakosság szavazatait, a projekt erre a célra létrehozott saját weboldalán. A közel négy hónapos időszak alatt, csaknem 90.000 szavazat érkezett az ország különböző városaira, és Budapest egyes kerületeire azért, hogy megszépüljön közterületük, parkjuk.
A győztes, több mint 34.000 vokssal Veszprém városa lett, melynek önkormányzatával, már fel is „Amikor a hét építőipari vállalat eldöntötte, hogy belevág ebbe a kezdeményezésbe, csak reméltük, hogy egy sikeres projektet álmodtunk meg. Néhány hét elteltével – látva a szavazatok számának folyamatos növekedését – már tudtuk, hogy jól döntöttünk” – mondta el Szabácsik Gergely a projekt koordinátora.
„A hatalmas érdeklődés is bizonyítja, hogy még egy olyan nehéz helyzetben lévő iparágnak is, mint amilyen az építőipar, van lehetősége, sőt kötelessége a társadalmi problémákra, igényekre reagálni. A közel 90.000 beérkezett szavazat a legjobb bizonyítéka annak, hogy az emberek hálásak a felelős vállalati gondolkodásért, amelyet ez a hét építőipari cég képvisel” – tette hozzá. A projekt vezetői már meg is tették a következő lépést, amelynek részeként felvették a kapcsolatot Veszprém városának önkormányzatával. A következő hetekben, közösen döntik el azt, hogy a város mely pontján induljon el az építkezés, amelynek lezárására egy nagyszabású majálist terveznek.