A jegybank pénteken 17 százalékról 15 százalékra változtatta az alapkamatot, amit azzal indokolt, hogy középtávon mérséklődik az infláció. Elemzők azzal számoltak, hogy az alapkamat hónapokig nem változik. December 16-án került hirtelen 17 százalékra az alapkamat a korábbi 10,5 százalékról. Tavaly összesen 11,5 százalékponttal emelkedett az orosz alapkamat válaszul a devizapiacon kialakult pánikra és az infláció növekedésére.
A pénteki kamatdöntés bejelentése előtt a dollár 69,86 rubelen állt, röviddel a kamatdöntés után 71 rubelen jegyezték. A dollár 68,85 rubelen kezdte a napot. A múlt évet 60,51 rubelen zárta, 2014 elején még 33,28 rubelen állt a dollár.
A kamatdöntés után a jegybank arról számolt be, hogy számításai szerint tavaly 11,4 százalék volt az orosz infláció. A bank várakozása szerint 2016 januárjában az infláció nem éri el a 10 százalékot. A jegybank előrejelzése szerint a hazai össztermék (GDP) 3,2 százalékkal zsugorodik az idei első hat hónapban éves szinten. A tavalyi első hat hónapban a gazdaság még 0,6 százalékkal nőtt.
Így számol a Morgan Stanley
Az amerikai befektetési bank korábban 1,7 százalékos gazdasági visszaesésre számított 2015-ben, és 0,8 százalékos növekedésre 2016-ban.
A Morgan Stanley forgatókönyve szerint az orosz gazdaság recessziója elnyúlik majd, szemben a 2009. évi válsággal, amikor a gazdaság gyorsan magára talált. Ennek oka a befektetési bank szerint részben azokra a félelmekre vezethető vissza, hogy további szankciókkal sújtják Oroszországot.
A bank számításai szerint az idén a kőolaj átlagára 55 dollár, jövőre 64 dollár lesz, a dollár pedig 72 rubelt ér majd 2015 végén. (Pénteken röviddel 11 óra után a Brent olajfajtát 49,67 dolláron, dollárt 69,85 rubelen jegyezték.)