Sötét mód ikon
2026 június 12
Válságos szintről mentenék az amerikai-orosz kapcsolatokat

Válságos szintről mentenék az amerikai-orosz kapcsolatokat

Ezt Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója jelentette ki újságíróknak szerdán Moszkvában. Szavai szerint a kétoldalú kapcsolatokban nagyon sok a probléma, a kapcsolatok „a kudarc, a válság állapotában” vannak.

A Kreml tisztségviselője ugyanakkor – ugyanúgy, mint a nap folyamán korábban Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő – elismerte, hogy a találkozó pontos idejét még nem egyeztették. „Készek állunk a két elnök alapos kétoldalú különmegbeszélésére, amelynek lehetősége többször is szóba került” – mondta.

Usakov szerint mivel mind Trump, mind Putyin részt vesz majd az APEC-csúcs rendezvényein, ezért „logikus, hogy találkozhatnak és megvitatnak egyes kérdéseket”.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”117″]

A már Da Nangban tartózkodó Szergej Lavrov orosz külügyminiszter bejelentette, hogy Putyin kész a Trumppal való találkozásra. Utalt rá, hogy hasonló szándékra utaló nyilatkozatok hangzottal el az amerikai elnök részéről is. Mint mondta, az ügyben a két fél protokollszolgálata kapcsolatban áll egymással. 

Az ázsiai körúton tartózkodó Trump még az indulása előtt, Washingtonban kijelentette a Fox News hírtelevíziónak: „Lehet egy találkozónk Putyinnal, aki nagyon fontos, mert ők (az oroszok) segíthetnek nekünk Észak-Koreával és Szíriával kapcsolatban. Beszélnünk kell Ukrajnáról”. 

A tervek szerint mindkét elnök pénteken érkezik meg Da Nangba. Trump és Putyin számos alkalommal lépett már telefonon kapcsolatba, de személyesen eddig csak július 7-én, a G20-csoport hamburgi csúcstalálkozóján találkozott személyesen is egymással. Az akkori tanácskozásuk két és egynegyed órán át tartott.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.