A Napi Gazdaság szerint az ügy korábban már megjárta a döntőbizottságot. A Porr Építési Kft. az idén áprilisban vitatta a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. pályázati kiírását, és miután a kifogást a beruházó elutasította, az osztrákok a KDB-hez fordultak. Az akkori határozat szerint a Porrnak nem volt joga az eljárás megindítására, ezért az ügyet a bizottság lezárta. Az eljárás azonban a bíróságon folytatódott, ennek végeredménye a Napi információi szerint, hogy a KDB-t új eljárására kötelezték.
Időközben a közbeszerzési eljárás folytatódott, s a NIF augusztus végi döntése alapján a Duna Aszfalt Kft. nettó 46,5 milliárd forintos ajánlatával nyert, a céggel már meg is kötötték a kivitelezői szerződést. A lap szerint a KDB mostani eljárása már nem befolyásolja a kivitelezést, ha a testület valamilyen jogsértést állapítana meg, az legfeljebb pénzbüntetést vonhat maga után.