Már 1 130 dollár közelében is járt az arany
A délután érkező, átfogó amerikai foglalkoztatási adatok nagyobb mozgásokat is eredményezhetnek a dollár árfolyamában, ezáltal pedig az arany is jelentősebb ingadozást mutathat majd. Az esetleges jó adatok tovább erősítenék a jó gazdasági teljesítménnyel kapcsolatos várakozásokat, valamint a Fed mielőbbi kamatemelésére utaló spekulációkat, jelentősen erősítve ezzel a dollárt, mely lenyomná az arany árfolyamát is.
A nemesfém árfolyamának zuhanórepülése a Fed múlt heti kamatdöntő ülésével kezdődött, ahol az amerikai jegybank a várakozásoknak megfelelően az eszközvásárlási program kivezetése mellett döntött. Az arany árfolyama az akkori 1 230 dollár körüli szintről közel 100 dollárt esett, ma reggel már megközelítette az 1 130 dollárt is, jelenleg azonban ismét 1 144 dollár körül kereskednek vele unciánként.
Tovább mérséklődik az olaj ára
A Kőolajexportáló Országok Szervezetének (OPEC) főtitkára tegnap úgy nyilatkozott, hogy a fundamentumok nem indokolják az olaj árának elmúlt időszakban látott zuhanását, 2015 második felére pedig az árfolyam korrekcióját várja. Abdullah al-Badri szerint az OPEC aggódik az olaj árának csökkenése miatt, azonban emiatt „nem esnek pánikba”, ezt pedig a piac úgy értelmezte, hogy az országok nem fogják visszább fogni a kitermelési szintet a következő, november 27-i ülésen.
Az OPEC tegnap adta ki a jelenlegi helyzetet, valamint a várakozásokat megfogalmazó éves kiadványát, a World Oil Outlook-ot, amiben jelentősen visszavágták az olaj iránti kereslettel kapcsolatos előrejelzéseket a következő két évtizedre vonatkozóan. A kőolaj iránti igény 2017-re 14 éves mélypontra, 28,2 millió hordóra eshet vissza napi szinten, ez 600 ezer hordóval alacsonyabb az egy éve becsültnél és 800 ezer hordóval marad el az idei tényadattól. Az OPEC a 2015-ös év kivételével 2035-ig minden kereslettel kapcsolatos várakozását visszavágta, a jövő évi becsléseket azonban felfelé korrigálták.
A decemberi szállítású WTI olaj árfolyama sorban a hatodik hetét zárhatja a piros tartományban, jelenleg 78 dollár körül kereskednek vele hordónként. A Brent olaj esetében még ennél is hosszabb csökkenés figyelhető meg, hiszen minden bizonnyal ez lesz a hetedik hét, mikor eséssel fejezi be a kereskedést, jelenleg 82,7 dollár körül mozog az árfolyam.