Újabb helyeken lesz ingyen wifi
A felvásárlással csaknem kétszeresére nő az ACE Telecom ingyenes internetelérést biztosító hotspot állomásainak száma. A hálózat egyebek közt tíz szállodával, Burger King gyorséttermekkel és kávézókkal is bővül elsősorban a fővárosban, valamint néhány vidéki nagyváros frekventált területein.
A magyar tulajdonú internetszolgáltató állomásainak többsége Budapesten található, emellett a környező településeken, így Budaörsön, Szentendrén és Vácott is számos kültéri és beltéri hotspotot üzemeltet. A felhasználók eddig éttermek és plázák mellett olyan turisták által gyakran látogatott helyeken találkozhattak a társaság WifiZone szolgáltatásával, mint a Magyar Nemzeti Galéria, a Gellért Fürdő, vagy a Városligeti Műjégpálya.
Az elsősorban üzleti ügyfeleket kiszolgáló ACE Telecom arra számít, hogy a felvásárlással szerzett új helyszíneken bővülhet a társaság rendezvény internetszolgáltatása is.
A társaság az idén 870 millió forint árbevételre számít a tavalyi 785 millió forint után, 2015-re pedig az egymilliárdos árbevétel elérését tűzte ki célul. Adózott eredménye 2013-ban meghaladta a 30 millió forintot, míg az előző évben 8,6 millió forintot tett ki.
Fejlesztésekre az idén 200 millió forintot szán a cég a most bejelentett akvizíción felül, amelynek értékét nem közölték.
Az ACE Telecom internetalapú kommunikációs szolgáltatásokat nyújt saját optikai és digitális mikrohullámú hálózatán Budapesten és a környező településeken. Portfóliójában szerepel egyebek közt az ADSL és bérelt vonali internetszolgáltatás, valamint a VoIP technológiájú telefonszolgáltatás.