A gépjárműbiztosítások után a lakásbiztosítások területén is intenzív árverseny zajlik: két év alatt 16 százalékkal, 26 ezerről 22 ezer forintra csökkent az újonnan megkötött lakásbiztosítások átlagdíja Netrisk.hu biztosításközvetítő portál adatai szerint. Az idei évben pedig már szinte minden nagyobb piaci szereplő aktívan népszerűsíteni kezdte önrészes termékeit.
Lakásbiztosítás önrésszel
A jelenleg elérhető lakásbiztosítások önrészének mértéke 10 és 60 ezer forint között található, az elérhető kedvezmény a vállalt önrész mértékével együtt általában 15 százalékig fut fel. Egyedül az egyik legnagyobb lakásbiztosítási szereplő kínál 40 százalékos kedvezményt, de csakis legfeljebb 10 éves ingatlan esetén, a maximális, 50 ezres önrész vállalása mellett.
A leggyakoribb kiegészítő biztosítások
(zárójelben az összes kiegészítő közötti kötési arányok)
• Családi balesetbiztosítások (13,8 százalék): Nem csak a szerződő, hanem a lakásban lakó személyek számára is térítést nyújtanak rokkantság, csonttörés vagy baleseti halál esetén. A biztosított baleset bárhol bekövetkezhet, nincs a lakás területéhez kötve.
• Besurranó tolvajlás (11,6 százalék): Arra az esetre, ha a nyitva hagyott ajtón, erőszak nélkül behatoló, vagy éppen jóhiszeműen beengedett elkövető károsít meg bennünket
• Tető beázása: (8,7 százalék): Azokat a károkat téríti, amelyek a tető szigetelésének meghibásodása, a panelhézag tömítésének hiánya vagy elöregedése, illetve a nyílászárók szigetelési meghibásodása, elöregedése vagy kialakítási hibája okoz
• Ebtartói felelősségbiztosítás (8,1 százalék): Ez a biztosítás az ingatlanhoz tartozó kutya által okozott felelősségi károkat (harapás miatti kezelés, károsodott ruházat, stb.) téríti
• Bővített üvegkár-biztosítás (7,3 százalék): a klasszikus lakásbiztosítások fedezeti körét kibővítve a biztosító fedezetet nyújt különleges üvegek (például beépített üvegtető, bútorüvegek, kerámia főzőlap, stb.) károsodására is.
„Tisztában kell lennünk azzal,hogy az önrész választásával egyúttal azt is vállaljuk, hogy a biztosító a káresetek körülbelül felében egyáltalán nem is térít: ekkora hányadban fordulnak elő ugyanis azok a kisebb, úgynevezett bagatell károk (például a kisebb beázások, üvegkárok), amelyeknek helyreállítási költsége nem haladja meg a néhány tízezer forintos szintet, vagyis a választott önrész mértékét – magyarázza Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója. – A lakástulajdonosok egyre nagyobb hányada mégis vállalja az önrészt díjkedvezményért cserébe: az új online kötések között ma már minden 18. szerződés önrészes.”Kedvező tendencia, hogy az önrészes lakásbiztosításokat kötő ügyfelek egyre nagyobb hányada az önrész miatti megtakarítását valamilyen kiegészítő, az általa megkötött lakásbiztosítás csomagjában nem szereplő fedezetre költi. Ezek közül ötféle biztosítás teszi ki az összes megkötött kiegészítő szerződés felét.
Szintén a piaci verseny következménye, hogy egyre több biztosító kínál olyan lakásbiztosítási csomagokat, amelyek már eleve tartalmaznak egy vagy több kiegészítő fedezetet is.
Tévhitek a lakásbiztosításokról
A közvetítő portál közelmúltban elvégzett kutatása során az is kiderült, hogy a lakosság körében számos tévhit kering a lakásbiztosításokról, amelyek közül a leggyakoribbakat az alábbiak voltak.
„A lakásbiztosítás drága. Egy lakásbiztosítás havi 5-10 ezer forintos kiadást jelent.” A megállapítás ugyanakkor az alkusz szerint távolról sem igaz. Az elmúlt években sokat csökkentek a díjak. Egy átlagos paraméterekkel rendelkező lakás teljes körű biztosításának havi díja mindössze 1500-2500 forint között van.
„Minek kössek lakásbiztosítást, úgysem fizet a biztosító…” Az, hogy ez a megállapítás mennyire állja meg a helyét jól érzékelteti, hogy a MABISZ 2013-as éves jelentése szerint a biztosítók Magyarországon több mint 3 millió lakásbiztosítási szerződést kezelnek és közel 700 ezer káreseményben majd 37 milliárd forint kártérítést fizettek ki. Tény, hogy a biztosítók alaposan megvizsgálják a káreseményeket, de ez kötelességük is, hiszen nem a saját pénzükből, hanem díjfizetők pénzéből fizetik ki a kártérítéseket – emelte ki a portál közleménye.
„Nincs olyan érték a lakásban, amit érdemes lenne biztosítani.” Lehet, a sok kicsi azonban sokra megy. Egy egyszerű beázás is könnyen okozhat jelentős anyagi kárt, hiszen ilyenkor nem csak a fal rongálódhat meg. Az ajtók, az ablakok, a padló, a szőnyeg, a bútorok, bármilyen elektromos berendezés, amit elér a víz és zárlatos lesz. Könnyen összejöhet akár többszázezres kár is, amit egyben kifizetni bizony súlyosan megterhelné a családi kasszát.
„Minek kössek biztosítást, úgyis csak a gazdagokhoz törnek be.” Ám ez szintén tévedés. Naponta olvashatjuk a híreket a lakótelepi, a családi házas és nyaralóövezeti betörésekről. Tény, hogy a milliomosoknál nagyobb lehet a „zsákmány”, de a milliomosok jobban is védik az otthonukat, ezért a betörő rizikója is nagyobb.
„Társasházban lakom. Nem kell lakásbiztosítás, a társasházi biztosítás mindent fedez.” Ez azonban sajnos ez nem így van. Egyrészt a társasházi biztosítás a lakásban lévő ingóságokat eleve nem védi. Másrészt azt is meg kell mindig nézni, hogy a társasház által kötött biztosítás milyen jellegű fedezetet nyújt. Olyan esetben, amikor – a költségek leszorítása érdekében – csak bizonyos kárelemekre (például csak tűzre, viharkárokra) kiterjedő alapbiztosítást köt a lakóközösség, egy csőtörés esetén semmilyen védelmet nem nyújt az adott biztosítás..
„Alig valamire jó egy a lakásbiztosítás…” Ezzel szemben jó tudni, hogy modern lakásbiztosítás alapvetően többféle káreseményre kínál kártérítést a beázástól és a csőtöréstől kezdve a tűzkáron, az üvegkáron, a jég- és viharkáron át a betöréses lopásokig, a rablásig és a felelősségbiztosításokig.. Akinek pedig különleges igényei vannak, számtalan olcsó kiegészítővel szabhatja testre a biztosítását (pl. jogvédelem biztosítás, baleset-, betegségbiztosítás, zárcsere, fagyasztott élelmiszer- ebtartói biztosítás, kertbiztosítás, bővített üvegtörés, besurranó tolvajlás, segítségnyújtások, stb.)
„Egy lakásbiztosítás megkötése órákat vesz el az ember életéből és egy csomó hercehurcával jár.” A valóságban azonban lakásbiztosítást ma már ugyanolyan könnyen, pár perc alatt meg lehet kötni az interneten, mint egy kötelező biztosítást. A biztosítás lecserélése is ugyanúgy megy. Ha találunk számunkra kedvezőbb biztosítást, a meglévő biztosítást legkésőbb 30 nappal a szerződés évfordulója előtt fel lehet mondani és újat lehet kötni – hasonlóan a kötelező biztosításhoz.
