Sötét mód ikon
2026 július 03
Tízéves mélypontra gyengült az infláció Japánban novemberben

Tízéves mélypontra gyengült az infláció Japánban novemberben

A japán statisztikai hivatal pénteken közzétett adatai szerint a friss élelmiszerek árváltozása nélkül számolva novemberben éves összevetésben 0,9 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak, összhangban az elemzői várakozásokkal. Legutóbb 2010 szeptemberében mértek ennél erősebb csökkenést, akkor 1,1 százalékos mínuszt jegyeztek fel. Novemberben már a negyedik egymást követő hónapban csökkent a maginfláció, ráadásul gyorsuló ütemben az októberi 0,7 százalékhoz képest. Összességében a fogyasztói árak ugyancsak 0,9 százalékkal csökkentek novemberben az egy évvel korábbihoz képest, ami 2010 áprilisa óta a legerősebb visszaesés. Már a második egymást követő hónapban mértek csökkenést, októberben mínusz 0,4 százalékkal 2016 szeptembere óta először került negatív tartományba az éves összevetésű árváltozás. A novemberi erős csökkenés főleg a szállásdíjak és az energiaárak mélyrepülésére vezethető vissza. A szállásdíjak például 34,4 százalékkal zuhantak a belföldi turizmust ösztönző kormányzati program eredményeként. A járvány fellángolása miatt a kormány a december 28. és január 11. közötti időszakra felfüggesztette a támogatást. Az élelmiszereket és az energiát sem számolva 0,3 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak, míg az előző hónapban 0,2 százalékos volt a visszaesés. A japán jegybank (BOJ) több mint hét éve, 2013 áprilisában indította el agresszív monetáris lazítási politikáját, hogy kihúzza a világ harmadik legnagyobb gazdaságát a deflációs spirálból. A 2 százalékos inflációs célszámot csak a 2014-es pénzügyi évben sikerült elérni és meghaladni, azóta is túl alacsony az ütem. A Bank of Japan korábban még azt remélte, hogy a 2020 márciusában végződő pénzügyi évben sikerül elérni a 2 százalékos célszámot, de már tavaly márciusban világossá vált, hogy erre nem lehet számítani. A legfrissebb, októberi jegybanki előrejelzés szerint a 2021 márciusával végződő pénzügyi évben 0,6 százalékkal csökkennek a fogyasztói árak. Pénteki bejelentés szerint európai és amerikai társintézményeinek példáját követve a japán jegybank monetáris tanácsa is megvizsgálja, hogy milyen úton-módon tudná „hatékonyabbá és fenntarthatóbbá” tenni monetáris politikáját, miután a járványnak a növekedésre mért csapása még messzebb taszította inflációs céljától. A felülvizsgálat eredményeit márciusban ismertetik majd. A japán gazdaság a koronavírus-járvány kirobbanása előtt is nehéz helyzetben volt, mivel jelentősen visszafogta a belső fogyasztást az, hogy októberben 8 százalékról 10 százalékra emelték az általános forgalmi adó kulcsát. Október-decemberben évesítve 7,2 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP). Az idei első negyedévben 2,1 százalékra, a másodikban pedig 29,2 százalékra rúgott a csökkenés évesített üteme, míg a harmadik negyedévben évesítve 22,9 százalékkal nőtt a GDP, amivel a második világháború óta legsúlyosabb recesszióból lépett ki a gazdaság. Japánban a SARS-CoV-2 vírus által megfertőzöttek száma péntekre meghaladta a 187 ezret, a halálos áldozatok száma több mint 2700-ra nőtt.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.