2024 június 23

Felmentést kapott egy évre Washingtontól a Samsung

A lap által idézett források szerint az amerikai kereskedelmi minisztérium felmentést adott a Samsungnak, amely így továbbra is szállíthat chipeket és egyéb alkatrészgyártó berendezéseket a cég két kínai vállalata számára. A Samsung nem tett bejelentést a kérdésben, ugyanakkor a másik dél-koreai chipgyártó, az SK Hynix Inc. szerdán azt közölte, hogy az amerikai kereskedelmi minisztériumtól megkapta az engedélyt, amely egy évre mentesíti őt a hasonló korlátozások alól. Hasonlóan nyilatkozott szerdán az Intel is. Az amerikai kormányzat múlt hét pénteken hagyta jóvá azokat az intézkedéseket, amelyekkel lehetetlenné teszi Kína hozzáférését olyan chip technológiákhoz, amelyek a szuperszámítógépektől a fegyvereket irányító berendezéséig szükségesek. A kereskedelmi minisztérium jelezte, hogy általában tiltja a fejlett számítástechnikai chipek, chipgyártó berendezések és egyéb termékek Kínába történő exportját, de az egyes amerikai vállalatok vagy szövetséges országok által üzemeltetett létesítményekbe irányuló szállításokról egyenként döntenek – ismertette a távirati iroda.