Sötét mód ikon
2026 június 13
Szenzációs évet zárt a LogMeIn

Szenzációs évet zárt a LogMeIn

Nem győztek örömködni

Az utolsó negyedéves eredmények pedig 27 százalékkal haladták meg a tavaly évi ugyan ezen időszak teljesítményét. Az idei év első negyedévére szóló várakozások bizakodóak, közel 78 millió dolláros bevétellel számol a vállalat.

„Nagyon örülünk, hogy bejelenthetjük, rendkívül erős évet zártunk, eredményeink felülmúlták terveinket. – mondta Bill Wagner, a LogMeIn nem rég kinevezett elnök-vezérigazgatója.

Hozzátette, hogy a maguk mögött hagyott év során kiemelkedő sikereket értek el az iparági együttműködéseik segítségével és teljesítették az IoT (Internet of Things – A dolgok internete) üzletáguk számára megfogalmazott célkitűzéseiket. Ez szolgálhat alapjául a még bizakodóbb 2016-os várakozásainkhoz is.

Szép növekedést produkáltak

Az utolsó negyedév kiemelkedő eredményei szerint a bevétel 76.1 millió dollár volt, ami 27%-os növekedés a 2014-es eredményekhez képest. Az EBITDA 20,9 millió dollár (14,9 millió dollár, 2014 Q4), az EBITDA árfolyam különbözet 27,5% (24,9%, 2014 Q4) volt.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A pénzforgalom 13,8 millió dollár volt, ami 18%-os bevételi emelkedést jelent. A cég a készpénz, készpénz-egyenértékes és rövid lejáratú befektetési tartaléka 208,4 millió dolláros egyenleggel zárta 2015 4. negyedévét.

A 2015-ös év kiugró eredményekkel fejeződött be: az éves teljes bevétel 271,6 millió dollár volt, ami 22%-al haladta meg a 2014-es évet. Az EBITDA 67,6 millió dollár (49,5 millió dollár, 2014)
volt, így az árfolyam különbözet 24,9% (22,3%, 2014). Működési pénzáram 85,8 millió dollár volt, ami a bevétel 32%-t teszi ki.

Ezt várják idénre
A cég 2016-os első negyedéves bevételét a várakozások alapján 77,5 millió és 78 millió dollár közé teszik a szakértők.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.