Sötét mód ikon
2026 június 13
Baranyában is licitálhatunk földekre

Baranyában is licitálhatunk földekre

Márciusban indul a licit

Horváth Zoltán kiemelte, hogy márciusban 174 földrészletet hirdetnek meg, amelyek kikiáltási ára összesen mintegy 3,3 milliárd forint. A területek túlnyomó része az első körhöz hasonlóan szántó, kisebb mértékben legelő.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

2015-ben a meghirdetett több mint nyolcezer hektár összterületű, 473 földrészlet mintegy nyolcvan százalékát tudták értékesíteni, hozzávetőlegesen 7,6 milliárd forint értékben. Hozzáfűzte, hogy a tavaly el nem kelt földeket hirdetik meg március elején, majd a hónap során később 66 új földrészletet árvereznek el. Horváth Zoltán közölte, erdőket és védett természeti értékeket nem hirdetnek meg. Az árverésen való részvétel feltételei nem változtak tavalyhoz képest.

Máshol is árvereztek már

Több mint ezerháromszáz hektár termőföld árverésével folytatódik a Földet a gazdáknak program Tolna megyében márciusban – jelentette be a Tolna megyei kormánymegbízott szerdán Szekszárdon.

Hatalmas területet árvereztek már el
Eddig 130 ezer hektár termőföldet értékesítettek a Földet a gazdáknak programban, ebből 170 milliárd forint bevétele származott az államnak – jelentette be az állami földekért felelős államtitkár Budapesten, sajtótájékoztatón.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.