Sötét mód ikon
2026 június 09
Sokáig mélyben marad a brit alapkamat

Sokáig mélyben marad a brit alapkamat

A brit jegybank nem módosította a gazdaságélénkítő célú likviditásinjekció, vagyis a mennyiségi enyhítés eddig kihelyezett 375 milliárd fontos (167 ezer milliárd forintos) keretösszegét sem. Mindkét döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.

A Bank of England – az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság jegybankja – 2009 márciusa óta tartja 0,50 százalékon alapkamatát. Ez abszolút mélységi rekord: a bank alapítása – 1694 – és a 0,50 százalékos alapkamat elérése között eltelt 315 évben soha nem csökkent 2 százalék alá a brit jegybanki alapkamat.

2017-ig marad?

A Bank of England a kamatdöntés csütörtöki bejelentésével egy időben közzétett új inflációs jelentésében közvetett utalást tett arra, hogy alapkamata akár 2017-ig is változatlanul maradhat.

A jelentés szerint ugyanis a monetáris tanács azzal számol, hogy a nyersolaj és egyéb nyersanyagok világpiaci árának legutóbbi zuhanása miatt a nagy-britanniai infláció valószínűleg 2017 végéig a korábban vártnál alacsonyabban marad.

Mínuszos infláció

Mindenképpen a belátható időn belüli kamatemelés ellen szól, hogy a brit infláció jelenleg mínuszban jár. A brit statisztikai hivatal (ONS) legutóbbi adatai szerint a fogyasztói árindex szeptemberben 0,1 százalékkal volt alacsonyabb a tavaly szeptemberinél, elsősorban az üzemanyagok árcsökkenése miatt.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Nagy-Britanniában az idén már másodszor süllyedt a negatív tartományba az infláció: áprilisban szintén 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak tizenkét havi összevetésben. Az áprilisi adat előtt soha nem mértek negatív éves inflációt Nagy-Britanniában azóta, hogy az ONS a fogyasztói árindexek havi közlését a jelenlegi módszertan alapján 1996-ban elkezdte.

A brit kormány 2 százalékos éves inflációs célszintet ír elő a Bank of England számára.

Lassul a gazdasági növekedés

Ráadásul a harmadik negyedévben a brit gazdaság növekedése is lassult valamelyest. A statisztikai hivatal minapi előzetes becslése szerint a brit hazai össztermék (GDP) július és szeptember között 0,5 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest. A második negyedévben 0,7 százalékos negyedéves összevetésű növekedést mértek Nagy-Britanniában.

Az ONS előzetes számításai szerint a brit GDP-érték a harmadik negyedévben 2,3 százalékkal volt magasabb, mint 2014 azonos időszakában. Egy negyedévvel korábban a statisztikai hivatal 2,4 százalékos éves összevetésű gazdasági növekedésről számolt be.

A harmadik negyedévi GDP-növekedés a hivatalos várakozásoktól is elmaradt, a Bank of England előrejelzésében ugyanis 0,6 százalékos negyedéves összevetésű növekedés szerepelt arra az időszakra.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.