Sötét mód ikon
2026 július 03
Soha nem látott ütemben hullanak a cégek

Soha nem látott ütemben hullanak a cégek

Áprilisban 3621 céget törölt a cégbíróság, ami önmagában még nem rekord, ám arra még sosem volt példa, hogy három egymást követő hónapban 3000 fölé emelkedjen a mutató.

Óriási ütemű átalakulás

Márpedig most ez történt, sőt a szóban forgó időszakban havonta átlagosan 3460 cég szűnt meg, ami egész évre kivetítve 40 ezer darab fölötti megszűnést és 7 százalék körüli éves törlési rátát jelent. „Korábbi előrejelzésünket, miszerint az egész évre várható magas cégfluktuáció év elején ideiglenesen tovább emelkedik, igazolják az áprilisi számok. A változó jogszabályi környezet által motivált cégalapítások és a kifutó felszámolási eljárások együttesen tovább növelik a cégfluktuációt” – mondja az Opten igazgatója.

Ezt mutatja az Opten cégfluktuációs indexe, az Opten – CFI is, ami az adott időszakban alapított és megszűnt cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működők számához.

opten

Sok a felszámolás, visszaesett a cégalapítási kedv

Tóth Tamás szerint az Opten prognózisát alátámasztja az is, hogy a törléseken belül tovább emelkedett a felszámolási eljárások lezárásaként elrendeltek aránya. Ezek száma áprilisban 1848 volt, vagyis 13 százalékkal több, mint egy hónappal korábban. Az induló kényszertörlések száma is magas szinten stabilizálódott: áprilisban 2426 kényszertörlés indult, ami előrevetíti, hogy a 2014-es év egészében is magas lehet a – kényszertörlésből átfordult – felszámolási eljárások és cégtörlések száma.

Régiós helyzetkép

Az Opten – CFI megyék szerinti értékét tekintve azt találjuk, hogy a legkevésbé problémás területek Vas, Győr-Moson-Sopron és Pest megye. Ezzel szemben a legmagasabb cégfluktuációt regisztráló – tehát a legkritikusabb helyzetben lévő – megyék Csongrád, Zala és Szabolcs-Szatmár-Bereg.

oppten

Áprilisban 2604 új céget alapítottak Magyarországon, vagyis a márciusi megugrás után (4500 új cég) a cégalapítási kedv visszaesett a tavaly megszokott szintre. „Világosan látható, hogy az új Ptk. hatálybalépése előtt volt még egy kisebb cégalapítási hullám, de ennek intenzitása lényegesen elmaradt a hasonló indíttatású korábbi cégalapítási pánikoktól. Bízunk benne, hogy a cégalapítási arány egészséges szinten stabilizálódik, és a jövőben már jobban tükrözi a gazdaság teljesítményét” – mondja Tóth Tamás.

A helyzet még távolról sem ideális

A szigorodó jogszabályok ellenére tömegesen alakulnak a korábban felszámolt cégek tulajdonosaihoz és vezetőihez köthető újabb vállalatok. A gazdasági kényszer mellett az üzleti etika alacsony szintje is növeli a cégfluktuációt. „Ideális cégstruktúráról akkor beszélhetnénk, ha egy teljes nagyságrenddel kisebb lenne a cégalapítások és cégtörlések száma. A jelenlegi környezetben viszont pozitív fejleményként értékelhető, hogy a tavalyi év végi tendenciához hasonlóan 2014 áprilisában a cégtörlések száma ismét meghaladta a cégalapításokét – véli az Opten igazgatója. – A megbízhatatlan cégek lemorzsolódása és a cégalapítási ráta csökkenése hosszú távon a szétaprózódott tőkeállomány és a likviditási problémák normalizálódásához vezethet.”

 

 

 

 

 

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.