Sötét mód ikon
2026 június 14
Roskadozik Németország a menekültek terhe alatt

Roskadozik Németország a menekültek terhe alatt

A bajor fővárosban pénteken kezdődött kongresszuson az első napirendi pontok között fogadták el a határozatot, kész helyzet elé állítva Angela Merkel kancellárt, a testvérpárt CDU elnökét, aki kora este beszédet mond a tanácskozáson.

Nem bírják a nyomást

Az elfogadott dokumentum Szükségünk van egy felső határra című fejezetében az áll, hogy Németország nem tudja egyedül viselni „a világ menekültáradatainak” terhét, ezért a nemzetközi közösségnek kontingenseket kell kialakítania, és a létszámkeretekbe bekerülő menekülteket méltányosan el kell osztania.

Főleg az arab államoktól van szükség nagyobb áldozatvállalásra, mind a menekültek befogadását, mind a terhek finanszírozását tekintve, és az Egyesült Államoknak is „tovább kell erősítenie elkötelezettségét” és „növelnie kell befogadási hajlandóságát”. Az Európai Unióban pedig ki kell alakítani „állandó menekültkontingenseket”, és a menekültek elosztását szolgáló „állandó kvótákat” – áll a kongresszusi határozatban.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A dokumentum szerint Németországnak 2016-ra a rendelkezésre álló kapacitások alapján meg kell határozni egy „polgárháborús menekültekből álló kontingenst”, vagyis a szövetségi kormánynak előre rögzítenie kell a befogadható menekültek maximális számát.

A dokumentumban nem szerepel, hogy pontosan mennyi menekültet kellene befogadni jövőre. Azt viszont jelezték a bajor konzervatívok, hogy mindenképpen az ideinél kevesebb menekültet kell befogadni. Németország „az idei normát túlteljesítette”, és a 2016-ban esedékes vállalásainak egy részét „előre teljesítette” – áll a kongresszusi határozatban.

Szabályozni kell, ki juthat be

A CSU azt is követeli, hogy valamennyi uniós tagország ismét tartsa be a menekültügyet szabályozó dublini előírásokat, hogy lehetővé váljék mindazon menedéket kereső személyek „visszaküldése, akik biztonságos harmadik országokból jönnek”, és a Schengeni Övezet működésére vonatkozó szabályokat is érvényesíteni kell, hogy „már a Schengeni Övezet külső határán” lehetővé válják „a tartózkodási joggal nem rendelkező személyeket visszautasítása”.

A határozatban hozzátették, hogy „csak a külső határok tartós és hatékony biztosításával” lehet fenntartani a belső határőrizet nélküli övezetet.

A multikulti megbukott

A bajor konzervatívok egyebek mellett sürgetik a menekültek családegyesítési jogának felfüggesztését „a lehető legnagyobb mértékben”, valamint a háborús menekültek hazaküldését, amint helyreáll a béke hazájukban. Kiemelték, hogy a menekülteknek igazodniuk kell a „keresztény-zsidó-nyugati” hagyományokra épülő németországi „vezető kultúrához”, és tudomásul kell venniük, hogy Németországban „nem a saría (iszlám vallási jog), hanem az alaptörvény érvényes”.

Hangsúlyozták, hogy „a multikulti megbukott”, az integráció „kulcsa” pedig a német nyelv elsajátítása. A határozatban azt is kiemelték, hogy nem szabad teret engedni az antiszemitizmusnak Németországban, és senki nem kérdőjelezheti meg Izrael állam létjogosultságát

Horst Seehofer pártelnök, bajor miniszterelnök a kongresszus margóján újságíróknak elmondta: „akárhogy is nézzük, a bevándorlás korlátozásának, és ezzel együtt egy felső határ megjelölésének nincs alternatívája”.

A menekültválság kezelésében „továbbra is várat magára a legfontosabb válasz, a korlátozás” – mondta a bajor kormányfő.

Nagy támogatottságnak örvend a CSU

Hangsúlyozta, hogy pártja és a bajor lakosság túlnyomó többségének álláspontja teljes mértékben fedi egymást. Éppen ezért kiugróan magas a CSU választói támogatottsága, és kiemelkedő a lakosság elégedettsége a müncheni vezetés munkájával – mondta Horst Seehofer, célozva arra, hogy országos szinten más a helyzet, a CDU/CSU pártszövetség támogatottsága csökken, ami szerinte a szövetségi kormány menekültpolitikájának tulajdonítható.

A legutóbbi, csütörtöki adatok szerint a CSU 46 százalékos eredményt érne el, ha most vasárnap lennének tartományi gyűlési (Landtag) választások. A legutóbbi, 2013-as Landtag-választáson a CSU a szavazatok 47,7 százalékát szerezte meg.

A tartományi kormány munkájával a bajor választók 66 százaléka elégedett, a Horst Seehofer munkájával elégedettek aránya pedig 75 százalékos. A tartomány lakosságának 69 százaléka egyetért a CSU-val abban, hogy a korlátozni kell a menedékkérők beáramlását a SAT1 Bayern kereskedelmi televízió megbízásából készült felmérés szerint.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.