Sötét mód ikon
2026 június 14
Így változik az e-egészségügy

Így változik az e-egészségügy

A több egészségügyi és társadalombiztosítási törvényt módosító tervezet szerint az EESZT-hez kötelező csatlakoznia minden olyan szolgáltatónak, amelyet – szerződés alapján – az Egészségbiztosítási Alap finanszíroz.

Hogy kell ezt elképzelni?

A rendszer tagjai a gyógyszertárak, az állami mentőszolgálat, valamint a szakminiszter által rendeletben meghatározott államigazgatási szervek és egyéb szervezetek is. Más szolgáltatók önként csatlakozhatnak a rendszerhez.

A felhasználók – köztük a magánszemélyek – azonosítót kapnak, ezzel tudnak belépni a rendszerbe. Az elektronikus adatigénylés ingyenes, aki papíron kéri a saját egészségügyi adatait, annak fizetnie kell érte.

Három fő részből áll a rendszer

Az EESZT része a központi eseménykatalógus. Ebben kell rögzíteni az egészségügyi ellátási esemény megjelölését, típusát, időpontját és időtartamát. Emellett rögzíteni kell a szolgáltató nevét, valamint az ellátást végző személy – és a közreműködő – nevét. Az adatok megőrzési ideje 25 év, de az érintett halálát követően még 5 évig kell őrizni az adatait.

Az EESZT másik része az egészségügyi profilokat tartalmazza. A profil az érintett egészségi állapotával, kórelőzményével, valamint az egyes beavatkozásokkal kapcsolatos adatokból áll. Ezeket a kezelő-, illetve a háziorvos tölti fel. Az érintett azonban jogosult megtiltani, hogy ezeket az adatait a kezelőorvosa vagy a háziorvosa rögzítse.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Az EESZT harmadik része az egészségügyi dokumentáció nyilvántartása. A szolgáltatók ide küldik meg az egészségügyi ellátás során keletkezett következő dokumentumokat: a fekvőbeteg-szakellátásban kiállított zárójelentést, a járóbeteg-szakellátásban kiállított ambuláns lapot, a szövettani és patológiai leleteket, a laborleleteket, a képalkotó diagnosztikai ellátások leleteit, továbbá a műtéti leírásokat. A képalkotó diagnosztikai eljárással készített felvételek bárhonnan hozzáférhetők elektronikusan.

Az EESZT lehetővé teszi elektronikus konzílium lefolytatását is.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.