A héten közölt adatok szerint az online kapcsolatra képes pénztárgép használatára kötelezett kereskedők többsége (120 ezren) megrendelte a pénztárgépeket, a hét közepéig azonban mindössze 7195 készüléket helyeztek üzembe. A folyamat gyorsítása érdekében egy munkabizottság is felállt, amelynek feladata, hogy az online pénztárgépekre való átállás minél gördülékenyebben és egyszerűbben, a vállalkozók, kereskedők számára minél kevesebb problémával haladjon.
Figyelembe veszik a körülményeket
Mindezzel együtt azt figyelembe véve, hogy az esztendőből már igen csekély számú munkanap áll rendelkezésre, a kötelezettek és a feladatot már teljesítők közötti óriási szakadék erősen nyugtalanító. Bármilyen erős lesz is az év végi hajrá, sokan kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy önhibájukon kívül nem tudják teljesíteni a kötelezettségeket.
E kör számára a NAV a héten közleményt adott ki, amelyben összefoglalták az online kapcsolatra nem alkalmas pénztárgépek 2013. december 31-ét követő használatára vonatkozó tudnivalókat. Ennek alapján a helyzet, a korábbi kormányzati nyilatkozatokban elhangzottaknál (gondolva például arra, hogy ezek a boltok januárban ki sem nyithatnak majd) árnyalatnyival jobb, de nem megnyugtató.
A hatóság honlapján olvasható dokumentum szerint a 2013. március 20-át megelőzően engedélyezett, de az e rendeletben foglalt előírásoknak meg nem felelő, elektronikus naplóval rendelkező pénztárgépek 2013. december 31-éig üzemeltethetők. Mivel nincs olyan jogszabályi rendelkezés, amely megtiltaná az adóalany számára, hogy gazdasági tevékenységét online pénztárgép nélkül folytassa, így a hagyományos, elektronikus naplóval rendelkező pénztárgép 2013. december 31-ét követő használata kizárólag a pénztárgépek használatáról szóló jogszabály megsértését jelenti, így a boltok kinyithatnak, a gépcsere elmaradásának azonban lehetnek komoly következményei.
A magánszemély kötelezettet (forgalmazót, üzemeltetőt, szervizt, műszerészt) 500 ezer forintig, nem magánszemély kötelezettet 1 millió forintig terjedő mulasztási bírsággal lehet sújtani, ami mellett az adóhatóság az adóköteles tevékenység célját szolgáló helyiséget 12 nyitvatartási napra lezárhatja, ha az adózó a pénztárgép üzemeltetésével kapcsolatos, jogszabályban meghatározott kötelezettségét megszegte.
Amit elvár a NAV
– az üzembe helyezési kód igénylése,
– a beszerezni kívánt online pénztárgép gyártójának/forgalmazójának kiválasztása, kapcsolatfelvétel,
– forgalmazási engedély megléte esetén megrendelés leadása/szerződés megkötése,
– egyedi igényekhez igazított rendszer kifejlesztése esetén az erre vonatkozó megrendelés és a gyártói/forgalmazói visszajelzések az engedélyezési folyamatról, a tervezett ütemezésről,
– más, a fentiekkel egyenértékűnek tekinthető, dokumentált magatartás, amely a kötelezettség határidőben történő teljesítésére irányuló kifejezett és komoly szándékot alátámasztja.
Mérlegel a NAV
A közlemény kitért ugyanakkor arra is: ilyenkor minden esetben mérlegelik, hogy az adóalany minden tőle elvárhatót megtett-e kötelezettsége határidőben történő teljesítése érdekében. Az elvárható magatartásra vonatkozó kitételeket konkrétan is nevesítették (erről lásd keretes anyagunkat), jelezve, hogy az adóhatóság az ügy valamennyi körülményének értékelése alapján dönt a szankció alkalmazásáról, annak mértékéről, illetve – amennyiben az adóalany minden tőle elvárhatót megtett a kötelezettsége határidőben történő teljesítése érdekében – annak mellőzéséről.
Fontos ugyanakkor odafigyelni arra, hogy a fentiek mellett az elektronikus naplóval rendelkező pénztárgépet használó, pénztárgéphasználatra kötelezett adóalany az online pénztárgép üzembe helyezéséig köteles havonta, a tárgyhónapot követő hónap 10. napjáig adatot szolgáltatni az elektronikus naplók, valamint az elektronikus naplók adattartalma tekintetében a PTGNAPLO adatlap benyújtásával.
Érdemes odafigyelni
2013. november 16. óta a NAV már csak az erre a célra létrehozott felületen leadott megrendelést fogadja el, közvetlenül a forgalmazónál, illetve esetleg a szerviznél leadottat nem. Azok, akik utóbbival rendelkeznek akkor járnak el a hatóság korábban kiadott tájékoztatása szerint megfelelően, ha megrendelésüket a NAV honlapján keresztül is leadják, mert az adóhivatal ezt is ellenőrzi, és a mulasztást szankcionálja.
