Sötét mód ikon
2026 június 12
Oroszországban terjeszkedhet a MOL

Oroszországban terjeszkedhet a MOL

Molnár József a zsúfolt előadóteremben egy feltáró jellegű vitaindító előadást tartott “Az iparág fenntartható finanszírozása” témában. A vezérigazgató kifejtette, hogyan tudta a MOL-csoport finanszírozni jelenlegi terjeszkedését és hogyan alakított ki egy új stratégiát ebben a kihívásokkal terhes üzleti környezetben. A konferencián Molnár József hangsúlyozta, hogy a MOL-csoport további befektetési lehetőségeket keres Oroszországban.

MOL_felirat_130612A plenáris ülést követő sajtókonferencián Molnár József elmondta: „A MOL-csoport számára az oroszországi upstream piac egy vonzó befektetési hely és aktívan keressük azokat az új lehetőségeket, amelyek révén teljesíteni tudjuk növekedési céljainkat. Már folyamatban van néhány kutatás a meglévő eszközeinken és nagy várakozással tekintünk a pozitív eredmények felé”.

A MOL-csoport részt vett továbbá a műszaki programban is, ahol a társaság szakemberei bemutatták kutatási eredményeiket a fúrás közbeni túlnyomás és átfejtődés problémainak lehetséges megoldásaira, valamint azt, hogy miként biztosítja a vállalat a vegyi anyagokra vonatkozó szigorodó EU jogszabályoknak való megfelelést – ezek élő és potenciálisan igen költséges EBK-jellegű kérdések az európai és más olaj- és gázipari társaságok részére.

Alexander Dodds, a MOL-csoport Kutatás-Termelés ügyvezető igazgatója a Magyar- és a Szlovák Nemzeti Bizottság közös kiállítóhelyén beszámolt a MOL-csoport legutóbbi sikereiről és a terjeszkedési tervekről: „Az a célunk, hogy a MOL-csoport kutatási portfólióját további fejlesztési lehetőségekkel egészítsük ki a már meglévő, felfedezett eszközeinkben és újabb akvizíciók lehetőségek révén. Mindkettőre szükségünk van.”

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.