2024 április 19

Nőtt, de jócskán a cél alatt a hiány

A tizenegy havi államháztartási hiány csaknem egy százalékponttal kevesebb az idei évre kitűzött 2,5 százalékos hiánycélnál, amelyről Románia a Nemzetközi Valutaalappal állapodott meg egy újabb elővigyázatossági hitelszerződés keretében.

A román hatóságok novemberben alkudtak ki 0,2 százalékkal magasabb államháztartási hiánycélt a korábbi 2,3 százalék helyett. Románia nemzetközi hitelezői azzal a feltétellel fogadták el a célérték emelését, hogy a többletkiadásokat Románia az európai uniós pályázatok önrészének biztosítására fordítja, hogy növelni tudja a Brüsszel által rendelkezésére bocsátott uniós források lehívási arányát.

A Hotnews elnevezésű portál csütörtöki közlése szerint az államháztartás bevételei abszolút értékben 4 százalékkal nőttek – 182,6 milliárd lejre – a tavalyi év hasonló időszakához képest. A bevételek a GDP 29,2 százalékát tették ki. A kiadások 3,3 százalékkal 192,4 milliárd lejre emelkedtek a tavalyi év hasonló időszakához képest, és a GDP 30,8 százalékát tették ki.