Sötét mód ikon
2026 június 08
Nincs megállás a Richter számára – technikai elemzés

Nincs megállás a Richter számára – technikai elemzés

15 perces

Képtelen leállni a Richter árfolyama, újabb nappal bővült a papír nyerő szériája, tegnap ismét pluszban tudott zárni az 5700 alá tett kisebb kitérő után a nap elején. A zárás már közvetlenül 5800 alá sikerült, a lokális csúcs tehát karnyújtásnyira 5840-nél. Ez az akadály tesztelhető lehet, ugyanakkor az 5650-5700-as szint után egy újabb érdemi ellenállás a papír útjában, egyúttal a belépő is az 5900 fölött található mindenkori tetőhöz. Hogy 7 egymás utáni emelkedő nap után meddig bírja még fölfelé az árfolyam az kérdéses, első nekifutásra vélhetően nem tud majd átlendülni ezeken az akadályokon, de egy kisebb pihenő és visszahúzás után tehet rá kísérletet, amennyiben érdemi támasz nem esik el a korrekció során. Erőt tehát a Richter, lehet még benne potenciál a későbbiekben is.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]

Napi

Nem fújt ki a Richter rallyja, tegnap jelentős emelkedéssel tudott 5800 alá megérkezni a nap végére. Ez az indikátorok erős bullish momentuma alapján nem meglepő eredmény, az emelkedésnek eddig némileg gátat szabó, korábban letört emelkedő trendvonal fölé történő visszakerülés kifejezetten szép eredmény, ami a papír erejét mutatja. Túlvettség a napos charton még mindig nem látszik, ahogy a fordulatra utaló jelek sem. Ez alapján a kép alapján lehet bízni a mindenkori csúcs tesztelésében is a folytatásban, de azért figyelve az esetlegesen megjelenő fordulós jelzésekre is.

Heti

A Richter hete volt az előző, alaposan megtépték a gyógyszergyártó árfolyamát, ami így támaszától elpattanva száguldott az 5650-nél található ellenállásig. Pénteken sikeresen zárt fölé a papír, ha pedig megerősítés jön erre a teljesítményre ezen a héten is, akkor ismét szóba kerülhetnek az 5830-nál és 5940-nél található csúcsok. Utóbbi a mindenkori tető, így kiemelt ellenállás, áttörésével beszélhetnénk 6000 fölötti Richterről. A héten eldőlhet vezet-e ide út a jövőben, meglátjuk mennyi erő van a papírban és a jelenlegi rallyban.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.