Sötét mód ikon
2026 június 13
Nem tudott ellenállása fölé zárni a Richter – technikai elemzés

Nem tudott ellenállása fölé zárni a Richter – technikai elemzés

15 perces

Emelkedni tudott tegnap a Richter árfolyama, 5700 fölött tudta magát tartani egész nap, akadályt pedig az 5750 forintos érték jelentett. A nap végén még nekiment az ellenállásnak, de végül csak 5723-nál sikerült zárni a kereskedést. Az alj óta indult emelkedő trend egyelőre kitart, összességében a kilátások is maradnak pozitívak, amíg szignifikánsan nem töri 5700-at az árfolyam. Ha sikerül túllendülni az említett rövidtávú akadályon, akkor elérhető lehet 5800, hol érdemi ellenállást találunk, leküzdésével következhet majd a rés visszatöltése 5850 és 5900 között, majd az 5950-nél található ellenállás tesztelése.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]

Napi

Újra nekiment az 50 napos mozgóátlagnak a gyógyszergyártó árfolyama, és bár napon belül ezúttal is járt fölötte, zárásra nem sikerült megérkezni az akadály fölé. A tegnapi doji gyertya nem kifejezetten néz ki jól, akár pár napos visszatesztet is jelezhet rövidtávra. Egyelőre a Bollingerek is szűkülésben, a felső szalag elérése is akadályt jelenthet még. Az indikátoroknál megvan az alakuló bullish momentum, de összességében azért számolni kell egy esetleges visszahúzással. Ezt a forgatókönyvet az 50 napos mozgóátlag leküzdése feledtetné. Az emelkedő csatorna letöréséig nincs ok komoly aggodalomra.

Heti

Sikertelen felpattanás kísérleten van túl a héten a Richter, nem tudta megvetni a lábát 5600 fölött. Ha érkezik további gyengülés a napos grafikonon látható támaszok letörésével, akkor a hosszútávú csatorna alsó szára lehet elsőként tesztelhető 5400-nál, szignifikáns letörésével megtörne a papír másfél éves trendje, és az indikátorok is erős bearish jelzésbe válthatnának. Fölfelé az 5950-6050-es zóna jelent erős ellenállást, leküzdésükkel jöhetne csak további lendületes emelkedés.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.