Sötét mód ikon
2026 július 23
Nem szakít szomszédjaival az USA

Nem szakít szomszédjaival az USA

Újratárgyalják a megállapodást

A csütörtök hajnali bejelentés némi meglepetést okozott, mivel alig néhány órával korábban több kormányzati forrás épp az ellenkezőjéről beszélt. A mexikói államfővel és a kanadai kormányfővel lezajlott megbeszélés után a Fehér Ház azt közölte, hogy „a felek megállapodtak a NAFTA valamennyi fél javát szolgáló újratárgyalásáról.”

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”109″]

Az amerikai elnök mindkét telefonbeszélgetésben kifejtette, hogy „a végeredmény mindhárom országot erősebbé és jobbá teszi”. A Fehér Ház bejelentését – azzal szinte egy időben – a mexikói elnöki hivatal és a kanadai miniszterelnöki iroda is megerősítette.

A Trump-adminisztráció a múlt hónapban már a kongresszus elé terjesztette az 1992-ben aláírt és két évvel később életbe lépett NAFTA újratárgyalásának tervezetét. Ez azonban részleteket nem tartalmazott, csak a fő irányvonalakat vázolta fel.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Ezzel mi lesz?

Még januárban érkezett a hír, hogy az új amerikai kormányzat szándékai szerint kivonul a Csendes-óceáni Partnerség nevű kereskedelmi megállapodás (TTP) tárgyalásaiból, és eltökélt az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodás (NAFTA) újratárgyalásában – olvasható a Fehér Ház honlapján, amely Donald Trump elnöki beiktatása után teljesen megújult.

A Trump-kormány programjait nagy vonalakban felvázoló dokumentumok a megújult honlapon olvashatóak. Az új kormány munkahelyteremtési stratégiájának részét képezi a TTP tárgyalások megszakítása és a NAFTA újratárgyalása. Ez utóbbiból is kivonulna Washington, ha a kereskedelmi partnerek nem hajlandóak újratárgyalni a megállapodást annak érdekében, hogy az amerikai dolgozók előnyös, „méltányos” egyezséghez jussanak – olvasható a honlapon.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.