Nem mindegy, hol veszel panelt
Nem feltétlenül Budapest a drágább és vidék az olcsóbb, mint ahogyan azt sokan gondolják. Vannak a fővárosnak olyan lakótelepei, amelyeket alacsonyabb áron vásároltak idén, mint mondjuk a nyugati országrészen. Sopronban például a fővárosi középmezőny áraival megegyező 171 ezer Ft/m2 áron vették idén a paneleket, de a Győri 155 ezres átlag is ver jó néhány budapesti lakótelepet.
Budapesten ugyanis van olyan lakótelep, ahol mindössze 119 ezer forintot ért egy négyzetméter, ez pedig a Havanna volt. Pedig a több mint 6000 lakásos blokk már régen nem olyan, mint amikor rossz híre ment, sokat fejlődött az elmúlt 20 évben és a KÖKI megújulásával a közlekedés is könnyebbé vált. A Havanna ezzel az árkategóriával a vidéki középmezőny szintjével azonos, vagyis egyes városok ennél még olcsóbbak. Mindjárt három nagyobb város is becsúszott a 100 ezres m2 árszint alá, Tatabánya, Szolnok és a 94 ezerrel sereghajtó Miskolc. A miskolci Avas lakótelep az ország egyik legnagyobb blokkja, 10 és félezer lakásával Eger méretűnek mondható, vagyis itt lakik kb. a város egynegyede.
A Duna House elemzése szerint a budapesti (és ezzel az országos) ranglista élén a Pók utcai lakótelep áll, ahol egy négyzetméterért idén 222 ezer forintot fizettek a vásárlók. A 200 ezres ársáv fölé csak Gazdagrét tudott még bekerülni, ahol 206 ezer Ft volt az átlag.
Budapesti lakótelepek | ||
m2 ár | lakásár | |
Pók utcai lakótelep | 222 000 | 12 120 000 |
Gazdagrét | 206 000 | 11 790 000 |
Gyakorló utca | 199 000 | 8 134 000 |
Bécsi úti lakótelep | 194 000 | 11 200 000 |
József Attila lakótelep | 192 000 | 11 134 000 |
Mihálkovics utcai lakótelep | 191 000 | 8 667 000 |
Kelenföld-Városközpont | 190 000 | 9 808 000 |
Kőbánya-Városközpont | 174 000 | 9 668 000 |
Füredi utcai lakótelep | 171 000 | 8 718 000 |
Újpesti lakótelep | 160 000 | 8 058 000 |
Kísérleti lakótelep | 159 000 | 8 467 000 |
Kaszásdűlő lakótelep | 158 000 | 8 363 000 |
Békásmegyeri lakótelep | 158 000 | 7 788 000 |
Újpalota | 158 000 | 7 473 000 |
Káposztármegyer | 156 000 | 9 629 000 |
Szigony utcai lakótelep | 142 000 | 6 930 000 |
Újhegy | 132 000 | 6 950 000 |
Havanna | 119 000 | 6 382 000 |
Vidéki lakótelepek | ||
Sopron | 171 000 | 9 537 000 |
Győr | 155 000 | 8 383 000 |
Debrecen | 149 000 | 7 796 000 |
Százhalombatta | 148 000 | 8 238 000 |
Székesfehérvár | 145 000 | 7 950 000 |
Jászberény | 142 000 | 8 090 000 |
Kecskemét | 137 000 | 7 404 000 |
Vác | 134 000 | 7 822 000 |
Esztergom | 131 000 | 6 772 000 |
Zalaegerszeg | 123 000 | 7 614 000 |
Szombathely | 120 000 | 6 557 000 |
Kaposvár | 118 000 | 6 480 000 |
Nyíregyháza | 118 000 | 6 248 000 |
Veszprém | 114 000 | 4 875 000 |
Gyöngyös | 114 000 | 6 703 000 |
Pécs | 113 000 | 5 801 000 |
Békéscsaba | 109 000 | 5 478 000 |
Szeged | 109 000 | 5 830 000 |
Tatabánya | 97 000 | 5 091 000 |
Szolnok | 97 000 | 4 836 000 |
Miskolc | 94 000 | 4 713 000 |