Sötét mód ikon
2026 június 15
Nem lehet szétválasztani az illegális bevándorlást és a terrorizmust

Nem lehet szétválasztani az illegális bevándorlást és a terrorizmust

Európán kívül kell kezelni a problémát

Lázár János elmondta: a vasárnapi brüsszeli EU-Törökország-csúcstalálkozón – amelyen részt vesz Orbán Viktor kormányfő is – a magyar kabinet azt az álláspontot képviseli majd, hogy Magyarország kész intenzíven közreműködni Európa megvédésében „ebben a háborús helyzetben”.

Szerinte egyébként áttörést jelent a helyzetben Manuel Valls francia miniszterelnök azon kijelentése, amely szerint Európának meg kell állítania a közel-keletiek beáramlását.

Az illegális bevándorlás hullámát Európán kívül kell kezelni – hangsúlyozta Lázár János, hozzátéve: a magyar kormány ellenzi azt a tervet, amely szerint újabb egymillió embert hívnának, szállítanának be Európába.

Egyre többen a kvóták ellen

Ismét megerősítette, hogy Magyarország tiltakozik a kvóták szerinti szétosztás ellen – az ezzel kapcsolatos petíciót már több mint 900 ezren írtak alá -, magyar szempontból pedig elfogadhatatlannak nevezte az ezt szorgalmazó német álláspontot.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Magyarország javaslata a külső határok megszilárdítása, a biztonság megerősítése, a schengeni és dublini rendszer újjászervezése, a nemzetállami jogkörök erősítése és korrekt kapcsolat Oroszországgal, ami segíthet a jelenlegi helyzetben – sorolta.

Ha kell a román határt is lezárjuk

A tárcavezető értékelése szerint a magyarországi határzár kiválóan működik, „nincs 20 ember”, aki megpróbált átjönni, a honvédség és a rendőrség pedig kész további intézkedések meghozatalára attól függően, hogy a környező országok mit tesznek. Ha ugyanis Németország, Ausztria, Szlovénia és Horvátország lezárja a határát, fennáll a veszélye annak, hogy a magyar-román határszakaszra érkeznek majd a bevándorlók, de a kormány ebben az esetben itt is kész határzárat létesíteni – fejtette ki.

Kérdésre megerősítette, hogy két korábban tervezett helyszínen, Martonfán és Sormáson nem épül befogadóállomás.

A határon túli magyarok a megoldás

A miniszter arról is beszélt, intő jelek vannak arra, hogy az illegális bevándorlók nem integrálhatók az EU tagállamaiba. Ezzel kapcsolatban megemlítette azt a finnországi nemi erőszakot, amelynek elkövetésével afganisztáni menedékkérőket gyanúsítanak.

Lázár János hozzátette: Magyarország hosszú évek óta nehézséggel küzd a már 600 éve velünk élő cigányság integrálásával.

„Hogyan tudnánk integrálni bárkit is, aki nem közülünk származik?” – tette fel a kérdést, kijelentve: Magyarországnak nincs szüksége bevándorlókra. Szerinte a demográfiai, munkaerő-piaci gondok orvoslásához a határon túli magyaroknak kell lehetőségeket felkínálni.

Érdekünkben áll Merkel maradása

Lázár Jánost kérdezték Angela Merkel német kancellár tevékenységéről. Erre válaszul Magyarország kiemelt érdekének nevezte, hogy Németországot a CDU kormányozza, a kancellárt pedig Magyarország nagy támogatójaként jellemezte, hozzátéve: nem fűződik érdek ahhoz, hogy a kormánypárt elveszítse vezető szerepét vagy a kancellárral politikai konzekvenciával járó dolog történjen. Megjegyezte ugyanakkor, hogy tapasztalatai szerint a német politikai elit és az emberek véleménye elszakadni látszik egymástól.

Arról is faggatták a Miniszterelnökség vezetőjét, hogy Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordult a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) további biztonsági intézkedéseket kérve, tekintettel a szélsőséges iszlám európai megjelenésére és az elmúlt hetek terrortámadásaira. A tárcavezető reagálásában közölte: a jövő heti kormányülésen megtárgyalják a Mazsihisz levelét.

Jelezte, hogy a magyarországi zsidó közösség védelme érdekében szükséges biztonsági intézkedéseket már megtette a belügyminiszter.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.