Az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) legutóbbi előrejelzése szerint GDP-arányosan 4,2 százalékkal fog zsugorodni a görög gazdaság, a görög központi bank szerint pedig 4,6 százalékos visszaesés lesz. Tavaly 6,4 százalékkal csökkent a GDP.
A Reuters hírügynökségnek név nélkül nyilatkozó kormányzati tisztviselő szerint a szervezetek tévednek, és 4 százalék alatti recesszió lesz.
A hétvége során Antonisz Szamarasz görög miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy a gazdasági visszaesés kisebb lesz, mint azt az előrejelzések mutatják, de nem részletezte, hogy pontosan milyen szintet fog elérni.
A görög gazdaság a hét elején publikált adatok szerint éves bázison 3,8 százalékkal esett vissza április és június között. Az augusztusi becslés még 4,6 százalékos zsugorodást tartalmazott. Az adat publikálásakor jelezték, hogy – lévén 2010 óta ez volt a legkisebb visszaesés – lassulni látszik a dél-európai állam GDP-jének csökkenése.