Sötét mód ikon
2026 június 13
Budapesten is megrettentek az orosz gép lelövésétől

Budapesten is megrettentek az orosz gép lelövésétől

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1633,09 ponton zárt kedden, ez 5,23 pontos, 0,32 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Rossz volt a hangulat

A nap hangulatát meghatározta, hogy a török légierő lelőtt egy orosz gépet a török-szír határon, aminek hatására adták a részvényeket. Nem javította a hangulatot az sem, hogy a washingtoni külügyminisztérium a megnövekedett terrorveszély miatt az utazással kapcsolatos kockázatokról szóló globális érvényű figyelmeztetést tett közzé az amerikai állampolgárok számára.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Az európai tőzsdék nagy mínuszokkal zártak, az amerikai tőzsdék eséssel nyitottak, annak ellenére, hogy az amerikai harmadik negyedéves GDP-növekedés nagyobb volt, mint ahogy a kereskedelmi minisztérium először becsülte. Főként az idegenforgalmi cégek, légitársaságok részvényeinek árai estek.

Súlyos veszteségekkel zárt a moszkvai és az ankarai értéktőzsde kedden, mert a befektetőket nyugtalanítja az Oroszország és Törökország között kialakult konfliktus.

A Richter belehúzott

A BÉT-en a Richter ennek ellenére erősödni tudott, árfolyama közel 1 százalékkal emelkedett. A Richter-papírok 52 forinttal, 0,99 százalékkal 5300 forintra erősödtek, forgalmuk 4,9 milliárd forintot ért el.

A Mol árfolyama 275 forinttal, 2 százalékkal 13 490 forintra csökkent, 856 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,17 százalékkal 6030 forintra esett, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 4 forinttal, 0,97 százalékkal 407 forintra gyengült, forgalma 126,9 millió forint volt.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) minősített többségi tulajdonosává válik a magyar értéktőzsdének, amely ezzel a lépéssel ismét nemzeti tulajdonba kerül – jelentette be kedden a jegybank azt követően, hogy pénteken aláírták az adásvételi szerződést a Budapesti Értéktőzsdében (BÉT) 68,8 százalékos tulajdonnal bíró osztrák CESEEG AG-val és az Österreichische Kontrollbank AG-val.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.