A program bevezetését követően a széleskörű tájékoztatásnak köszönhetően a korábbi hibás bejelentkezések száma is csökkent.
Így működik a rendszer
A jegybank egy új lekérdezési rendszerrel, az úgynevezett Értékpapírszámla lekérdező alkalmazással, az ÉSZLA-val rukkolt elő. A befektetési szolgáltatók ügyfelei az MNB elektronikus felületén már február elején, anonim módon lekérdezhetik a szolgáltatójuk által vezetett értékpapír- és ügyfélszámlájuk egyenlegét. Mindenki megbizonyosodhat róla, hogy a szolgáltatói kimutatása egyezik-e a jegybanknál vezetett adataival. Ha nem, akkor bizony baj van!
Az első kör sikeresen zárult
A befektetési szolgáltatók ügyfelei második alkalommal ellenőrizhetik adataikat. Így az alkalmazás haszálatakor az ügyfeleknek lehetőségük nyílik, hogy jelezzék az eltéréseket a jegybank és persze a szolgáltatók felé is. Ha azt tapasztalja, hogy nem egyezik a befektetési szolgáltató által küldött kivonat és az online lekérdezés adata, a probléma rendezéséhez a szolgáltatónál kell panaszt tennie. Emellett a felügyeleti munka segítése érdekében az ÉSZLA felületén keresztül – döntése szerint névvel vagy anonim módon – küldhet jelzést a jegybanknak is.
Már meg is vannak az első eredmények
Eddig 4 befektetési szolgáltató esetében összesen 12 alkalommal érkezett jelzés az MNB-hez valamilyen eltérésről. Az ügyfelek legtöbbször azt kifogásolták, hogy kimutatásukban helytelenül voltak a pénzeszközök és az értékpapírok, valamint a pénzösszeg-egyenlegek feltüntetve. A problémás eseteket a szolgáltató, szükség esetén pedig az MNB is kivizsgálja.
Havonta küldik az adatokat a szogláltatók
A rendszer alapját az biztosítja, hogy idén január óta a befektetési szolgáltatóknak minden hónapban jelenteniük kell a jegybanknak az ügyfelek értékpapír- és ügyfélszámla egyenlegének adatait, s a számlákon vezetett értékpapírok listáját. Az online lekérdező felület segítségével lényegében minden kis és nagy befektető havonta összehasonlíthatja, hogy a szolgáltató jegybankkal közölt adatai megegyeznek-e az ügyfeleknek küldött számlakimutatásokkal. Az alkalmazás valamennyi értékpapírszámla, értékpapír letéti számla és ügyfélszámla tulajdonos számára elérhető, beleértve a fogyasztókat, gazdasági társaságokat és egyéb szervezeteket is.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Itt minden információt megtalálsz
A lekérdezéshez szükséges belépési azonosítót és a havonta változó jelszót az ügyfeleknek nem kell külön kérni, ugyanis azt a befektetési szolgáltatónak automatikusan kell megküldenie postai úton vagy elektronikus hozzáférésen keresztül. Az ÉSZLA-val kapcsolatos technikai segítségnyújtást hétköznap 8-20 óráig a 061-550-1826-os telefonszámon vagy az [email protected] e-postacímen a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala végzi.