Sötét mód ikon
2026 június 12
Magyarország nem képes ekkora tömeget befogadni

Magyarország nem képes ekkora tömeget befogadni

Túl sokan jönnének

Lázár János szavai szerint az unió is az egyik legsúlyosabbként értelmezi a magyar helyzetet, több mutatóban is a német, az olasz, a francia és a spanyol helyzethez méri a magyarországit. Példaként említette, hogy a 28 tagállam rangsorában Magyarország a második a menedékkérők száma, az egy főre eső GDP arányában és az ezer lakosra jutó menedékkérelem alapján is.

A júniusi statisztikát ismertetve elmondta, hogy júniusig az illegális határátlépők száma elérte az 54 ezret, és a hatóságok várakozásai szerint év végére 120-130 ezerrel kell számolni. A legfontosabb feladatként jelölte meg, hogy az Európa Tanács június végi ülése is megértse: Magyarország nem képes elviselni ezt az illegálisbevándorló-tömeget, ezért kérte a lakossági konzultációt és a törvényhozás segítségét.

Nem a politikai menekültekkel van a baj

A miniszter kitért arra is, hogy Ausztria és Németország 15 ezer embert kíván visszatoloncolni, miközben a magyar befogadó állomásokon néhány ezer, átmeneti befogadásra alkalmas hely van.

Lázár János kijelentette, hogy Magyarország az elmúlt 25 évben minden menekültjogi egyezményt betartott és eztán is így tesz, de közös érdek, hogy a menekültstátussal senki ne élhessen vissza. Az ENSZ tervezett kampányát furcsának nevezte, mondván, senkinek nem a politikai menekültekkel van baja, hanem az illegális határátlépőkkel. Azokat Magyarország segíteni fogja, akiknek humanitárius vagy politikai katasztrófa miatt kell elhagyniuk hazájukat – szögezte le.

Több példa is van a plakátkampányra

A plakátkampányra vonatkozóan dán, svájci, brit és ausztrál példákat is hozott, jelezve, hogy a magyarhoz hasonló üzeneteket fogalmaztak meg ott is anyanyelven. Ezek a tömeges bevándorlás megállítására, a munkavállalásra vonatkoztak, vagy hazatérésre szólították fel a bevándorlókat. Lázár János kiemelt egy osztrák példát is, amely olyan szlogeneket tartalmazott, mint „ne fizessünk állásunkkal az olcsó határon túli munkavállalók miatt”, ne fizessünk mások helyett adót, nyugdíjat”, „ne fizessünk havi 20 ezer forintot a családunk pénzéből”. Emlékeztetett, hogy ugyanezek voltak Gyurcsány Ferenc kettős népszavazásnál alkalmazott kampányszlogenjei is.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.