
Londonban már kamatvágást vizionálnak
Alacsony olajár, alacsony infláció
A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni iparági elemzőinek csütörtökön ismertetett, felülvizsgált prognózisa szerint a globális alaptípusnak tekintett Brent olajfajta hordónkénti átlagára az idei első negyedévben 35 dollár, az amerikai nyersanyagpiacon irányadó West Texas Intermediate (WTI) könnyűolajé 33,50 dollár lesz. A ház várakozása szerint a Brent idei egész éves átlagárfolyama sem haladja meg a 40 dollárt.
A JP Morgan londoni elemzőinek új előrejelzése szerint ebben a környezetben az éves összevetésű magyar infláció az idei második negyedévben zéró szintén éri el mélypontját, és 2016 végére is csak 1,8 százalékig gyorsul. A ház eddig 2,1 százalékos tizenkét havi inflációt várt Magyarországon az idei év végére. A JP Morgan elemzői 2016 egészére mindössze 0,7 százalékos átlagos inflációt jósoltak csütörtöki prognózisukban. Hangsúlyozták, hogy ez egy teljes százalékponttal alacsonyabb az MNB által az idei átlagos inflációra jelenleg érvényben tartott előrejelzésnél.
Tavasszal jöhet a vágás
A cég londoni közgazdászai mindezt egybevetve azzal számolnak, hogy az MNB márciusban újabb kamatcsökkentésekbe kezd, és a ciklus végére 1,00 százalékig, vagy ennél is alacsonyabbra csökkenti alapkamatát a jelenlegi 1,35 százalékról. A JP Morgan elemzői hangsúlyozták: annak ellenére is érvényben tartják ezt a prognózisukat, hogy az MNB által a piacnak küldött világos üzenet szerint csökkent az alapkamat jelentősége, és a jegybank a nem konvencionális monetáris enyhítési eszközök alkalmazására kíván összpontosítani.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A JP Morgan londoni elemzői közölték, hogy a korábbinál kisebb meggyőződéssel jósolják a további MNB-kamatcsökkentéseket, miután az euróövezeti jegybank (EKB) mennyiségi enyhítési ciklusa a vártnál gyengébb piaci hatást gyakorolt. Hozzátették ugyanakkor, hogy ha a magyar gazdaság növekedési üteme és az infláció is negatív meglepetéseket okoz – a JP Morgan mindkettőre lefelé ható kockázatokat lát -, akkor várakozásuk szerint az MNB fontolóra veheti az alapkamat-csökkentést.
A JP Morgan londoni elemzői szerint ugyanis a kamatcsökkentés a monetáris kondíciók lazításának leghatékonyabb módja, különösen akkor, ha már megmutatkoznak a nem konvencionális enyhítési eszközök korlátai.
Meddig vághatnak kamatot?
Az újabb MNB-kamatcsökkentést más nagy londoni házak sem zárják ki. A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési részlegének elemzői az európai feltörekvő térségről összeállított, 2016-ra szóló előrejelzésükben közölték: „egyértelmű lehetőségként” számolnak azzal, hogy az MNB 2016 második negyedétől újabb kamatcsökkentésekbe kezd, annak ellenére is, hogy a legutóbbi jegybanki nyilatkozatok a jelenlegi 1,35 százalékos alapkamat fenntartására utaltak az előrejelzési távlat végéig.
A Morgan Stanley londoni elemzői – elsősorban az alacsony olajárak és a vártnál gyengébb jelenlegi magyarországi inflációs dinamika miatt – szintén lefelé módosították inflációs előrejelzéseiket: a cég 2016-ra 1,7, 2017-re 2,6 százalékos átlagos magyar inflációt vár a korábbi becsléseiben szereplő 2,3, illetve 2,7 százalék helyett.
A ház szerint az MNB ebben a környezetben könnyedén átválthat enyhítési alapállásra, és az idén 1,00 százalék környékére csökkentheti alapkamatát. Ennek esélyét a cég szerint növelné, ha a piac megemészti a várhatóan negatívvá váló jegybanki reálkamatot, és ha az amerikai jegybanki feladatokat ellátó Federal Reserve monetáris szigorítási ciklusa csak korlátozott hatást gyakorol a magyar befektetési eszközökre.
Van más vélemény
Legújabb előrejelzésükben a Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési részlegének elemzői úgy fogalmaztak, hogy ha az olajárak a jelenlegi nyomott szinten maradnak, az egy időre visszafordíthatja a reflációs folyamatot (az infláció gyorsulását) a közép-európai gazdaságokban, és ez lefelé ható kockázattal terhelheti a GS jelenleg érvényes előrejelzését, amely szerint a térségi jegybankok egyike sem hajt végre további kamatcsökkentést 2016-ban.