Csúcsra tör London
A nem hivatalos adatok szerint a londoni tőzsde fő mutatója, a FTSE-100 több mint 1 százalékot erősödött. Frankfurtban a DAX-30 index 0,31 százalékkal esett. A párizsi tőzsde CAC-40 mutatója 0,26 százalékkal javult. A vezető brit index a csütörtöki ralival a 6955 pontos, másfél éves csúcs közelébe emelkedett, elsősorban az olajipari cégek papírjainak köszönhetően, amelyeknek szárnyat adott a szerda esti OPEC-bejelentés.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]
A kőolajexportáló országok az algériai fővárosban zajló tanácskozásukon bejelentették: nyolc év után sikerült megállapodni a kitermelés – igaz, csekély mértékű – csökkentéséről. A Shell-részvények több mint 6 százalékot, a BP papírjai több mint 4 százalékot erősödtek. A FTSE-100 most nagyjából tíz százalékkal van a tavaly év végi záróára fölött.
Szerdán emelkedtek az irányadó részvénypiaci indexek Európában.
Maradt az erősebb olajár
A kőolaj piacán csütörtökön sokáig alig volt változás, majd estére drágult a nyersanyag. Ez azt jelenti, hogy az árfolyam megőrizte a szerda esti meredek emelkedéssel szerzett nyereségét. A kőolaj ára a szerda esti algíri bejelentés után ugrott meg. Az északi-tengeri Brent fajtából egy hordó (159 liter) 50,25 dolláron forgott nem egészen egy órával az európai tőzsdezárás után. Ugyanekkor az amerikai WTI fajta hordójáért 48,23 dollárt kellett adni.
Az arany ára alig változott, magyar idő szerint délután negyed ötkor 1321 dollárba került egy uncia (31,1 gramm) azonnali szállításra, nagyjából ugyanannyiba, mint szerda este. Az euró erősödött, 1,125 dollárig az előző esti 1,120 dollárról.
Eközben Budapesten
A részvénypiac forgalma 8,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Andorkó László, a Raiffeisen Bank devizakereskedője az M1 aktuális csatornán elmondta: a magyar tőzsde alulteljesített az elmúlt napokban, ennek korrekciója lehet a csütörtöki erősödés. Hozzátette: a nyugat-európai börzék is jól nyitottak, de a nap végére mínuszba csúsztak a fontosabb részvényindexek, a BUX-ra viszont nem volt hatással a nemzetközi piaci hangulat elromlása, nem követte a csökkenést.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A Mol 480 forinttal, 2,86 százalékkal 17 275 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 171 forinttal, 2,39 százalékkal 7319 forintra nőtt, forgalmuk 3,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,88 százalékkal 448 forintra csökkent, forgalma 346,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 81 forinttal, 1,47 százalékkal 5599 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,5 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 1828,57 ponton zárt csütörtökön, ez 4,65 pontos, 0,25 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.