2024 április 19

Líbiai hírekre mozdult az olaj

Arany

Október óta nem látott heti emelkedéssel zárhat ma az arany, jelenleg kétheti csúcson van a jegyzés, melyet a gyengébben teljesítő részvénypiac, valamint a növekvő ázsiai kereslet is támogat.

Az arany árfolyama a tegnapi kereskedés során csaknem 25 dollárt emelkedett, ez a trend pedig tovább folytatódott ma reggel is, folyamatosan növekszik ugyanis a nemesfém iránti ázsiai kereslet. Kínában a holdújév idén január végére esik, ezt megelőzően pedig szokás szerint megnövekszik az aranyvásárlás volumene.

Bár az idei évet erősen kezdte az arany jegyzése, továbbra is a Fed kötvényvásárlási programjának leállítása lehet a legnagyobb hatással az árfolyamra az év során. Az elmúlt években az amerikai jegybank eszközvásárlási programjai álltak a nemesfém árfolyamának folyamatos emelkedése mögött, így már a pénzpumpa leállításáról szóló spekulációkra is zuhanni kezdett a jegyzés. Decemberben megtörtént az első, 10 milliárd dolláros lefaragás, mellyel így 75 milliárd dollárra módosult a Fed havi kötvényvásárlásának keretösszege. Az aranyat illetően tehát továbbra is a Fed kamatdöntő ülései, valamint az ezeken született döntések számítanak a legfontosabb eseményeknek, melyek könnyen meghatározhatják az idei irányt is.

A spot arany árfolyama 1205 dollár körül kezdte tegnap az idei évet, jelenleg pedig már valamivel 1231 dollár felett mozog az unciánkénti jegyzés. A februári szállítású nemesfémmel 1230,4 dollár körül kereskednek.

Olaj

Beszakadt az olaj árfolyama a tegnapi kereskedés során, miután a hírek szerint Líbia megkezdheti a kitermelést az egyik legnagyobb olajmezején. Érdemes lesz ma délután a készletadatokra figyelni.

Líbia tegnap bejelentette, hogy a tervek szerint napokon belül folytatódhat az október óta sztrájk miatt megakadt kitermelés az El Sharara olajmezőn, a protestálók beleegyeztek a munkabeszüntetés felfüggesztésébe.

Mivel az újév miatt szerdán nem volt kereskedés, ezért a mai napra tolta a múlt heti készletekről szóló adatközlést az amerikai Energiaügyi Minisztérium. A várakozások szerint az API keddi adatközlése után a hivatalos adatok is újabb készletzsugorodást fognak mutatni, a nyersolaj esetében 2,8 millió hordós csökkenés várható a két héttel ezelőtti 4,7 milliós csökkenés után, amivel így 364,7 millióra eshet vissza a raktáron lévő olajmennyiség. A benzinkészleteket illetően 1,38 millió hordós, a desztillált olajakat illetően pedig 750 ezer hordós bővülést várnak az elemzők.

Az amerikai WTI olaj jegyzése 2012 novembere óta nem látott napi eséssel fejezte be a tegnapi napot, a februári szállítású olaj árfolyama 99 dollár körüli szintről 96 dollár alá esett. Ma eddig nincs érdemi elmozdulás, jelenleg is 95,6 dollár körül mozog a hordónkénti jegyzés. A szintén februári szállítású Brent olaj árfolyama is hasonló zuhanást mutatott tegnap, ma reggel azonban emelkedni kezdett a jegyzés, mely jelenleg 108,5 dollár körül mozog.

Technikai elemzések

Arany

arany_q_140103

Az arany árfolyama átlépte a pirossal jelzett csökkenő trendvonalat, így a következő napokban folytatódhat az emelkedés, egészen az 50 napos mozgóátlagig, mely jelenleg 1 259 dollárnál húzódik. Ott már fontos ellenállási szintek sorakoznak, így negatív korrekcióra számíthatunk. Kirajzolódhat egy fordított fej és vállak alakzat, melynek most épül a fejrésze.

Olaj

olaj_q_140103

Jelentős csökkenés volt a tegnapi kereskedésben, az 50 napos mozgóátlag alá került a nyersolaj jegyzése, azonban fontos támasznál vagyunk, hiszen korábban itt volt a dupla alj alakzat nyakvonala. Mivel az alakzat célárfolyama teljesült, veszít a jelentőségéből, de van esély egy hamarosan meginduló pozitív korrekcióra.