Sötét mód ikon
2026 július 23
Lemaradt a Volkswagen a Toyota mögött, de ez nem baj

Lemaradt a Volkswagen a Toyota mögött, de ez nem baj

A Volkswagen az idén alkalmazottainak a számát négy százalékkal 594 ezerre emelte, miközben forgalma – az első kilenc hónap forgalmi adatai alapján kalkulálva – egy százalékkal emelkedett. A piacvezető Toyota ezzel szemben 336 ezer alkalmazottal, a Volkswagenének kevesebb mint 60 százalékával nagyjából ugyanannyi, mintegy tízmillió autót gyártott az idén.

A Volkswagen 336 ezer eurós idei, egy főre jutó termelési értéke két százalékkal marad el a tavalyitól – mutat rá elemzésében Ferdinand Dudenhöffer.

Horst Neumann, a konszern személyzeti igazgatója szerint „a Volkswagen évek óta Németországban, de más európai országokban is a gazdaság egyik legmegbízhatóbb foglalkoztatási motorjának számít.” Függetlenül attól, hogy a foglalkoztatottak számának és azzal összefüggésben a termelési kapacitásnak a növekedését erősségnek vagy hátránynak tekintik, elemzők többnyire sikeresnek tartják a Volkswagen fejlesztési stratégiáját.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.