Sötét mód ikon
2026 június 12
Komoly a gond a kínai sárkánnyal

Komoly a gond a kínai sárkánnyal

A szolgáltató szektorral van gond

A hétfőn kiadott közleményben szereplő adatok szerint Kína hazai összterméke (GDP) 7,3 százalékkal növekedett 2014-ben, ez pedig 0,1 százalékponttal alacsonyabb az első becslésben szereplő 7,4 százaléknál. A GDP-növekedést a szolgáltatási szektor húzta le, amely a korábban jelzettnél 0,3 százalékponttal kisebb ütemben, 7,8 százalékkal bővült. A mezőgazdaság teljesítménye 4,1 százalékkal, a feldolgozóiparé és az építőiparé pedig együttesen 7,3 százalékkal növekedett. A második becslés szerint a GDP előállításában a szolgáltatások részesedése 48,1 százalék, a feldolgozó- és az építőiparé 42,7 százalék, míg a mezőgazdaságé 9,2 százalék.

A 2014-es végleges GDP-adatokat jövő év januárjában közli majd a kínai statisztikai hivatal. Már az első becslésben szereplő 7,4 százalékos növekedési ütem is az utóbbi 24 év legalacsonyabb értéke volt, így a friss adat még tovább fokozza a kínai gazdaság romló teljesítménye miatti aggodalmakat. Az idei első két negyedévben folytatódott a növekedés lassulása, a hivatalos adatok szerint 7 százalékra mérséklődött a GDP bővülésének üteme éves összevetésben. A kínai kormány idei éves célja 7 százalék, ám egyre több elemző kételkedik ennek realitásában. Az ANZ ausztrál bank számításai szerint a kínai GDP-növekedés éves üteme a harmadik negyedévben 6,4, a negyedikben pedig 6,8 százalék lesz, azaz idén nem éri el éves szinten a 7 százalékot.

Több meghatározó adat jelenik meg

A héten több fontos makroadat várható a világ összesített GDP-jének 13 százalékát megtermelő Kínából, így a külkereskedelem, az infláció, a kiskereskedelmi forgalom, az ipari termelés és az állóeszköz-beruházások augusztusi alakulása. Rossz előjel, hogy a múlt héten közölt beszerzésimenedzser-indexek a feldolgozóipar erős visszaeséséről tanúskodtak. Az előző hetek tőzsdei mélyrepülése miatt is ideges befektetők attól tartanak, hogy „kemény landolás” várhat a kínai gazdaságra. Mindazonáltal számos elemző úgy véli, Kínának sikerül megakadályoznia, hogy az állami beruházások helyett a fogyasztás által vezérelt gazdasági modellre való áttérés folyamata túlságosan fájdalmas legyen, így a gazdaság váratlan gyors zuhanása nem várható, bár a növekedés lassul.

„Túlzottak a kemény landolástól való félelmek, amelyeket a tőzsdei árfolyamok ingadozása váltott ki” – vélik a svájci UBS bank hongkongi elemzői.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.