A vártnál sokkal alacsonyabb lett az infláció az eurózónában!
Költségvetés-2013: Még mindig sok a kérdőjel
Erről Domokos László az Állami Számvevőszék elnöke beszélt csütörtökön a soproni Nyugat-magyarországi Egyetemen tartott konferencián.
Az ÁSZ elnöke szerint a legjelentősebb külső kockázat abból adódik, hogy egy nagyon bizonytalan nemzetközi pénzügyi- és gazdasági környezetben készült a jövő évi költségvetés, az eurózóna néhány tagállamának pénzügyi nehézségei erősítik a pénzpiacok bizonytalanságát. Ugyanakkor kockázatot hordoz az is, hogy sikerül-e az export tervezett növekedési ütemét elérni, mert amennyiben nem, úgy romolhat az ország külkereskedelmi mérlege, ami negatív hatással lehet a költségvetésre is.
Jelentős kockázati tényezőként értékelte Domokos László a makrogazdasági kilátások előrejelzésének megbízhatatlanságát is, mint mondta, komoly tekintéllyel bíró nemzetközi szervezetek prognózisai is bizonytalanok.
„Még az Európai Bizottság sem mentes ettől, hiszen a bizottság is adott ki Magyarországra vonatkozóan becslést 2013-ra, amiben még 1,6 százalékos növekedési ütem hangzott el, ma pedig már mindenki +a bölcsek kövét fogva+ mondja, hogy ez nyilvánvalóan nem igaz” – mondta. Hozzátette: a korábbi előrejelzés egy konszenzuson alapult, amelyre a költségvetés tervezése épült.
Az új gazdaságpolitikai környezetben más eszközökre van szükség, a kulcsszó pedig a tartalékolás, még akkor is, ha olyankor kell tartalékokat képezni, amikor egyébként nem vagyunk bőségben – fejtette ki Domokos László.
Az idei büdzsébe 520 milliárd forint tartalékot állítottak be, ez garantálta, hogy idén a romló gazdasági teljesítmény ellenére eddig jelentősebb beavatkozás nélkül tartható volt a hiánycél – tette hozzá az ÁSZ elnöke. Hozzátette ugyanakkor, hogy a költségvetés gyakorlatilag „megette” azt a tartalékot ami a bizonytalanságok kivédéséhez kellett, nincs tehát szabad pénz az idén a központi költségvetésben.
Az ÁSZ véleménye szerint a költségvetésben tervezett adóbevételek 70 százaléka biztosan befolyik a büdzsébe, a bevételek 30 százalékát kitevő egyes adónemeknél azonban kisebb lehet a bevétel a vártnál. Ugyanakkor hangsúlyozta: az ÁSZ soha nem azt állította, hogy az adóbevételek 30 százalékának teljesülését veszélyben látnák, ezt szavai szerint félreértették.