Ez a Brent és a WTI nyersolaj tekintetében 20, ill. 16 százalékos esést jelent csak ebben az évben. Az újabb eladásokat az Egyesült Arab Emirátusok bejelentése váltotta ki, amely szerint az OPEC elkötelezett a jelenlegi kitermelési szintek fenntartása mellett – jelezte Ole Sloth Hansen a Saxo bank szakértője.
A zuhanás megállításában az elemző szerint nagy valószínűséggel szerepet játszott az a hír, hogy Kína a stratégiai tartalékainak feltöltése érdekében decemberben közel napi 1 millió hordóval növelte behozatalát.
A nap folyamán tovább erősödött a korábban is markáns contango jelleg, a Brent nyersolaj azonnali és augusztusi szállításra szóló ára közötti különbség a 7,8 dollárt is elérte. Ez a szint jóval felette van annak, ahol már megéri a tankerekben való tárolás is.
Figyelemre keltett a 2015. január 14-én kifutó februári lejáratú opciók jelentős nyitott kötésállománya. Két nappal az utolsó kereskedési nap előtt a 45,00 dolláros lehívási árú PUT opciók nyitott kötésállománya január 12-án 21 142 kontraktus volt (január 9-én 30 581). Azok a kereskedők, akiknek ezen a strike-on vannak pozícióik, igyekeznek 45 dollár közelében tartani az árat – hívta fel a figyelmet a szakértő.