Emelkedésnek indult ma reggel az adidas részvényárfolyama a harmadik negyedéves számoknak köszönhetően, a német sportszergyártó vártnál magasabb nyereségről és árbevételről jelentett.
Az egyre nehezebb helyzetbe kerülő adidas az idei évben többször is profitvárakozásainak csökkentésére kényszerült, ami a részvényárfolyamra is rányomta a bélyegét. Ennek hátterében az orosz piacon való gyenge teljesítmény, valamint a golfüzletágának hanyatlása áll a hivatalos indoklás szerint.
Az elemzők rosszabbra számítottak
Az adidas nettó nyeresége az egy évvel korábbi szintről 11%-kal 282 millió euróra esett vissza a harmadik negyedében, az elemzők ugyanakkor ennél nagyobb csökkenésre, 268,4 millió euróra számítottak. Az árbevétel 6,2%-kal 4,1 milliárd euróra tudott emelkedni, szintén felülmúlva a 4 milliárdos piaci becsléseket. A 405 millió eurós üzemi eredmény ugyancsak meghaladta a 396 milliós elemzői prognózisokat, az egy részvényre jutó nyereség pedig 1,35 euró volt a várt 1,28 euróval szemben. A Csoport bruttó profitmarzsa 1,9 százalékponttal 47,4%-ra mérséklődött.
A Reebok is jól szerepelt
A különböző márkákat tekintve az adidas és a Reebok is erős negyedévet zárt. Az adidas árbevétele az árfolyamhatások kiszűrése után 12%-kal emelkedett az időszakban, köszönhetően elsősorban a futball- és futófelszerelések iránti erős keresletnek, míg a Reeboknál tapasztalt 7%-os növekedést a fitnessfelszerelések vezették. Tovább folytatódott azonban a golfrészleg, a TaylorMade rossz teljesítménye, ahol az eladási szint 36%-os zuhanását tapasztalták, kiszűrve az árfolyamhatásokat. Szintén ilyen alapon számolva a Reebok-CCM Hockey 15%-os, a Rockport pedig 5%-os növekedést tudott felmutatni.
A foci vb jól jött a cégnek
A főbb piacokat tekintve az adidas Nyugat-Európában az árbevétel 10%-os emelkedést tapasztalta, míg az európai feltörekvő piacokon még ennél is nagyobb, 19%-os volt a növekedés. Kínában 13%-os, míg a többi ázsiai piacon 6%-os emelkedést tapasztaltak, Észak-Amerikában azonban 1%-os volt a csökkenés.
Elsősorban a nyári labdarúgó világbajnokság kedvező hatásainak köszönhetően az adidas megerősítette az idei év árbevételére vonatkozó várakozásait, azaz az bevétel 5-9%-os emelkedését várják. A bruttó profitmarzsra vonatkozó várakozásokat azonban az eddigi 48,5-49%-ról 48-48,5%-ra vágták. Szintén csökkentették a nettó nyereségre vonatkozó előrejelzéseiket, 650 millió eurót várnak az eddigi 830-930 millió euró helyett. A 2015-ös évvel kapcsolatosan az árbevétel nagyjából 5%-os növekedését várják, a nettó nyereség pedig ennél nagyobb emelkedést mutathat.
Az adidas részvényárfolyama jelenleg 4,1%-os pluszban van.