Sötét mód ikon
2026 június 13
Jelentette számait az Appeninn

Jelentette számait az Appeninn

Csökkent a bevétel

Az ingatlanbefektető cégcsoport Nemzetközi Pénzügyi és Beszámolási Sztenderdek (IFRS) szerinti, konszolidált bruttó árbevétele az első kilenc hónapban 3,362 millió euró volt. Az ingatlan bérbeadáshoz kapcsolódó költségek 2 százalékkal növekedtek az előző év azonos időszakához képest, összesen mintegy 1,114 millió eurót tettek ki.

A nettó bérleti díjbevétel 2,248 millió euró volt, 9 százalékkal alacsonyabb az előző évi 2,463 millió eurónál. A nettó díjbevétel változását jelentős részben az ingatlanállomány tavalyi és idei év közötti, portfóliótisztításból adódó elmozdulása okozta.

Az egyéb bevétel soron jelentkező közel 296 ezer eurós összegből 189 ezer euró kapott kártérítés, amely kedvezően befolyásolta a kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredményt (EBITDA), amely így 2,3 millió eurót ért el, mintegy 6 százalékkal felülmúlva az egy évvel korábbit.

Nőtt az eredmény

Az Appeninn működési eredménye 1,966 millió eurót ért el, amely közel azonos az előző évivel. A társaság adózás előtti eredménye a tavalyi 833 ezer euróról 1,164 millió euróra növekedett.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Az adózás előtti eredményt csökkentette a befektetési célú ingatlanok értékesítésén realizált 803 ezer euró veszteség, illetve 219 ezer euróval a befektetési célú ingatlanok átértékelésének eredménye. A pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai és bevételei az első kilenc hónapban összességében 1,189 millió euró nyereséget képeztek.

A cégcsoport összesen 57,85 millió euró értékű, 12 ingatlan tulajdonosa és üzemeltetője. Az Appeninn részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír a szerdai kereskedést 207 forinton zárta, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 224 forint, a legalacsonyabb 147 forint volt.

Alternatívát kínál a cég

Székely Gábor az Appeninn Nyrt. operatív igazgatója az időszaki eredmények kapcsán kiemelte: „A cégcsoport első háromnegyed éves számai kedvezően alakultak, növelni tudtuk a cég eredménytermelő képességét. Az erős bérlői kereslet mellett az iroda bérbeadás és üzemeltetés stabil jövedelemtermelő képességgel rendelkezik, a jelenlegi hozamkörnyezetben versenyképes alternatívát kínál a befektetők számára. A kedvező piaci környezetben arra törekszünk, hogy a hozamelvárásainknak megfelelő új ingatlanelemekkel is bővíthessük portfóliónkat, úgy látjuk ezt a célt 2016-ban a hazai bankok finanszírozási hajlandóságának emelkedése is támogatni tudja majd.”

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.