
Irán nem enged az olajtermelésből
Meggyőznék Iránt is
Ezt egy olyan forrás mondta kedden, aki a Reuters jelentése szerint jól ismeri az iráni álláspontot.
Kedden Dohában a szaúdi, az orosz, a katari és a venezuelai energiaügyi miniszter abban állapodott meg, hogy január 11-ikei szinten befagyasztják a termelésüket, ha más olajtermelők is csatlakoznak a kezdeményezéshez. A dohai megállapodás résztvevői szerdán Teheránba utaznak, hogy ott találkozzanak Irán és Irak olajügyi miniszterével, és rávegyék őket a csatlakozásra.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”81″]
Irán azért ódzkodik csatlakozni a megállapodáshoz, mert jelentősen visszaesett az ország olajtermelése és piaci részesedése a nemzetközi szankciók három éve alatt. Irán éppen most próbálja pótolni azt, amit elveszített, miközben mások csúcsra járatták olajtermelésüket az elmúlt években és jórészt megszerezték a kieső iráni piaci részesedést.
Érkezik az iráni olaj
Három év szünet után megérkezett Európába az első iráni olajszállítmány és további két szállítmány várható a következő napokban.
A Total francia olajcég olajszállítója hétfőn futott be Európába 2 millió hordó iráni kőolajjal. További 1 millió hordó kőolaj érkezik kedden a spanyol Cepsa rendelésére. A harmadik hajót, amely szintén 1 millió hordó kőolajat szállít, a hétvégén töltik fel egy iráni kikötőben a Lukoil orosz olajcég Litasco nevű kereskedelmi vállalkozása megbízásából.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Irán az ellene néhány éve életbe léptetett nemzetközi szankciók miatt nem tudott exportálni Európába, és Ázsiába is csak korlátozottan. Nemrég azonban feloldották a Teheránnal szembeni olajszankciókat, aminek a hatására Irán máris felgyorsította olajtermelését.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) adatai szerint az iráni olajtermelés januárban napi 80 ezer hordóval, 2,99 millió hordóra bővült. Irán a földközi-tenger térségében működő olajfinomítóknak nyomott áron adja a kőolajat, aláígér a szaúdi és orosz áraknak, hogy visszaszerezze azt a piaci részesedést Európában, ami elveszett az embargó évei alatt.