A Közösségi Hét című sorozatban a zenészek egy hét alatt összesen tíz megyében adnak koncerteket elhagyott zsinagógákban, templomokban, idősotthonokban és iskolákban.
A BFZ kamaraformációi május 3-án Orosházán, május 4-én Tokajban, május 7-én pedig Esztergomban zenélnek. A Zsinagógakoncertek programsorozat a Budapesti Fesztiválzenekar, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének közös rendezvénye – közölte a zenekar.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”109″]
A zenekar muzsikusai tizenkét idősotthonban, többek között Budapesten, Biatorbágyon, Dabas-Gyónon, Kiskunfélegyházán, Dunakeszin és Nagymágocson is fellépnek. A Fesztiválzenekar a legkisebbeknek ezúttal Zsámbékra, Kisújszállásra és az ózdi Van Helyed Alapítványhoz viszi el interaktív Zenevár című programját.
Folytatódik a Johann Sebastian Bach műveit felkaroló templomi sorozat is: május 3-án Kiskőrösön, május 4-én Balassagyarmaton, május 5-én pedig Debrecenben játszik a zenekar barokk együttese korhű bélhúros hangszereken, katolikus, evangélikus és református templomokban.
A Budapesti Fesztiválzenekar három évvel ezelőtt indította el ingyenes Közösségi Hét című koncertsorozatát.
Olvastad már? Óriási a növekedés a streaming-bevételekben
Magyarországon tavaly 6,5 milliárd forintot tettek ki a hangfelvétel-iparból származó bevételek, ami 1,7 százalékos csökkenés az előző évhez képest.