Egyre elkerülhetetlenebb a béremelés
Vámos György ismertetése szerint ilyenkor elfogy 50-60 millió tojás, ezer tonna édesség és 8-9 milliárd forint értékű sonka a boltokban. Kitért arra, hogy eközben egyre jelentősebb a munkaerőhiány a kiskereskedelemben. A piac ezért béremelést kényszerít ki, így az idén a korábbiaknál nagyobb mértékű béremelés lesz a szektorban.
Arról is szólt, hogy az adóhatósággal online kapcsolatban lévő pénztárgépek bevezetésének hatására jelentősen nőttek a költségvetési bevételek. Információi szerint a kiskereskedelemben ez 2014-ben és 2015-ben évente 300-400 milliárd pluszbevételt eredményezett az államkasszának. Ha pedig hozzávesszük a szállodaipart és a vendéglátást is, akkor 2015-ben plusz ezer milliárd forint lesz köszönhető az online pénztárgépeknek – fűzte hozzá.
Még több bevétel lehet
Véleménye szerint attól az intézkedéstől, hogy szeptembertől számos újabb szolgáltatásnál kell alkalmazni az online pénztárgépeket, 30-40 milliárd forintnyi pluszbevételt remélhet az állam.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Korábban is jól teljesítettek
A legutóbbi vizsgált időszakban, 2015. február és 2016. január között az élelmiszer kiskereskedelem közel 1550 milliárd forint értékű forgalmat bonyolított le, 4 százalékkal nagyobbat, az előző hasonló időszakhoz képest – közölte a Nielsen piackutató korábban.