Sötét mód ikon
2026 június 11
Hiányozni fog Montenegró a Magyar Telekomnak

Hiányozni fog Montenegró a Magyar Telekomnak

Holnap piaczárás után után jelent a Magyar Telekom. Az elemzők véleménye megoszlik, hogy vajon erős vagy inkább felemás negyedévet zárt a cég. 

Adatforgalom ellensúlyozhatja a kieső hangokat

A Telekom esetében az éves célkitűzések, az osztalék, illetve a roamingdíjak hatásai kerülhetnek középpontba az Equilor elemzői szerint. Az éves célok esetében nem várnak újabb pozitív korrekciót: mind a bevétel, mind pedig az EBITDA célok változatlanok lehetnek.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”117″]

A Telekom mobiladat és mobilkészülék értékesítéséből származó bevétele emelkedhetett a tavalyi évhez képest, illetve az RI/IT bevételek is jelentősebb megugrást mutathattak, ugyanakkor mindezek marzsintartalma alacsony, így az EBITDA-ra gyakorolt hatásuk is csekély.

A Telekom a jövőbeni frekvencia aukciókra koncentrálva változatlanul hagyhatja éves osztalékcélját. A roamingdíjak eltörlésének hatása középpontban áll. A konkurens CEE régiós telekomcégek jelentéseiből az olvasható ki, hogy a hangalapú díjbevételek kiesését az adathasználat növekedése némileg ellensúlyozni tudta, így ez a Telekom esetében is meghatározó lehet.

EBITDA soron fájhat a montenegrói exit

A KBC elemzői szerint 1,5 százalékkal emelkedhetett a Magyar Telekom árbevétele a harmadik negyedévben a tavalyi azonos időszakhoz képest. Így közel 153 milliárd forintos lehet a bevétel. Ugyanakkor olyan egyedi hatásokat is figyelembe kell venni, mint például, a montenegrói exit miatt nem várhatóak már onnan bevételek, ami önmagában 8,4 milliárd forintos kiesést jelent.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Továbbá Macedóniában az elmúlt negyedévekben már nem annyira meggyőzőek a folyamatok, emiatt enyhe visszaesés jöhet majd a bevételben. Míg a magyar főpiacon a vezetékes szegmens feltehetően továbbra sem lesz majd erős, főleg a hang húzza vissza a növekedést. Egyedül a TV-s bevételeknél várhatunk további erősödést.

A montenegrói egység EBITDA eredménye értelemszerűen hiányzik majd, ami 2,7 milliárd forintos mínusz lehet. Ezen felül viszont a magyar egységnél is látható a hatékonyság enyhe romlása, ami már az előző negyedévben is mutatkozott. Összességében az EBITDA soron több mint 4 milliárd forintos visszaeséssel számolnak.

Az IT szegmens húzhatja fel a számokat

Az Erste elemzői annak ellenére is kimondottan erős eredményre számítanak, hogy nyáron implementálásra került az új EU-s roaming szabályozás. Szerintük a harmadik negyedévben az árbevétel 5,8 százalékkal növekedhetett, főleg az IT szegmens 25 százalékos év/év alapú növekedésének köszönhetően. A növekvő árbevétel és a csökkenő kamatkiadások együttesének köszönhetően az adózott eredmény csaknem 30 százalékkal meghaladhatja az egy évvel korábbi értéket. Az új roamingszabályozás az árbevételre enyhén pozitívan, míg az EBITDA-ra enyhén negatívan hathatott.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.